Nagyot változik az életünk, ha elérjük az 5,5 millió beoltottat

Az élet és a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzsek javaslatára a kormány úgy döntött, hogy az 5,5 millió beoltott elérésekor jelentősen enyhíti a védettségi igazolványhoz kapcsolódó, valamint a kötelező maszkhasználatra vonatkozó szabályokat.


Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón úgy becsülte, hogy az 5,5 milliós számot napokon belül elérhetjük. Ha ez megtörténik, a következő szabályok, enyhítések lépnek életbe:

Le a maszkot, fel a fürdőnadrágot!

Megszüntetik a kötelező maszkhasználatot, csak az egészségügyi intézményekben marad érvényben ez a korlátozás.

Védettségi igazolvány nélkül is lehet szállodákba éttermekbe strandokra menni, a tömegrendezvényeken azonban továbbra is szükség lesz az igazolásra. A miniszter azt is elmondta, ha a járványhelyzet lehetővé teszi, idén augusztus 20-án lesz tűzijáték (tavaly elmaradt).


Ne hagyd ki!