Ha eléri a 2,5 milliót a beoltottak száma, akkor egy héten belül kinyitnak az iskolák, a középiskolák, valamint az óvodák is, ez legkorábban április 12-én, vagy április 19-én valósulhat meg, mondta a kormányinfón Gulyás Gergely.


A nyitást megelőzően beoltják a tanárokat is, önkéntes alapon. A boltok újranyitásáról azt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy még vizsgálják a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatait, amelyekről péntekre születik döntés.

A feladat az, hogy olyan nyitási tervet dolgozzunk ki, amely világos perspektívát mutathat

- mondta, hozzátéve, hogy a mostani számok még azt mutatják, hogy alapvetően változtatni nem tudunk.

Mi jöhet a boltokban?

Az MKIK a kiskereskedelmi szektorban úgynevezett négyzetméter alapú újranyitás megvalósítását javasolja:

  • az üzlethelyiségek esetében 5-10 négyzetméterenként egy vevő tartózkodhatna
  • a 100 négyzetméter alapterületet meghaladó üzletek esetében 15 vagy 20 négyzetméter juthat egy személyre
  • a bevásárlóközpontok, plázák esetében egyedi szabályozás kidolgozása szükséges, tekintettel arra, hogy azok működése eltérő az egyéni üzlettípusoktól. Ezen üzletek esetében is a négyzetméter alapú korlátozások betartása lenne irányadó
  • a bevásárlóközpontok vásárlók közlekedésére és mozgására nyitva álló közös területein tartózkodó/várakozók esetében a mindenkori távolságtartási előírások betartását javasolják, amelyet az üzemeltető köteles ellenőrizni
  • a higiéniás előírások betartása érdekében az üzletekbe és szolgáltató helyekre történő belépést követően ellenőrizni kell a kézfertőtlenítést

A fodrászok, kozmetikusok ezekkel a feltételekkel nyithatnának

Az MKIK javaslata szerint a fizikai kontaktussal járó szolgáltatási szektor esetében (fodrász, kozmetikus, cipőjavító, ruhatisztító, varrónő), amikor üzlethelyiségben végzik a szolgáltatást, a kereskedelemhez hasonlóan a négyzetméter alapú szabályozás alkalmazását javasolják, ötvözve a kifejezetten betartandó járványügyi előírásokkal - például az ügyfelek közötti távolság, ügyfélszám korlátozása, ügyfelek utáni fertőtlenítés, a vírus terjedését gátló védelmi eszközök használata, amelyek teljeskörű teljesítése esetén kerülhet csak sor a nyitásra.

Kivételeznének a védettségi kártyásokkal

Az MKIK javasolja a védettségi kártyával rendelkező személyek szolgáltatásokhoz való kiemeltebb hozzáférésének biztosítását, akár úgy is, hogy a védettségi kártyával rendelkező személyek a vendéglátó és turisztikai szolgáltatásokat igénybe tudják venni. A szervezet ezeken túl azonban nem javasolja az egyéni vásárlókra vonatkozó üzleten belüli tartózkodási idősáv fenntartását. A Magyar Orvosi Kamara a hét elején szigorításokat sürgetett a járvány terjedésének megfékezésére.

A nyugdíjasokra külön figyelnek 

A kormány 650 ezer olyan nyugdíjasról tud, aki még nem regisztrált oltásra, őket külön keresik meg. A mostanra teljesen átoltott idősotthonokban már egy százalék alatti a fertőzés.


The Conversation

Friss

Mennyiért lehet most lakást venni vagy bérelni Győrben és környékén?


Családi ház 30 millióért

Győr-Moson-Sopron megyében a panelek átlagos négyzetméterára 380 000 forint, a téglalakásoknál ez az összeg átlagosan 486 000 forint. Míg a lakások négyzetméterárai nőttek, addig a házaknál stagnálást figyeltek meg éves összevetésben, így egy átlagos, 100 négyzetméteres ingatlant továbbra is meg lehet vásárolni 30 millió forintért. Az átlagos lakásméret vételre 65-70 négyzetméter, amiért átlagosan 21,9 millió forintot adnak.


Bérlet havi 120 ezerért

Győrben jellemzően 120 000 forint a havi költség egy lakásra, addig Sopronban már átlagosan 80 000 forintért is lehet bérelni. A megyeszékhely magas árait nem csak a nyugati határ közelsége és a felsőoktatási intézmények indokolják, hanem az Audi gyárban foglalkoztatott ingázó vagy vendégmunkások is, akik albérlettel oldják meg lakhatásukat. Ennél drágábban csak Budapesten és Veszprémben lehet kiadni lakásokat az egyetemistáknak, illetve a vidéki munkavállalóknak, olvasható a Duna House közleményében.

Photo by Scott Graham on Unsplash

Figyelem! Fontos változások a NAV nyomtatványkitöltőben

Frissítsen az ÁNYK új verziójára, mert ellenkező esetben nem tud majd nyomtatványokat küldeni.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Photo by Valdhy Mbemba on Unsplash

Csodatörténet: a magyar anyuka megváltoztatta egy kongói család életét

Néhány ezer forinttal indult a történet Etyekről.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!