Magyar bevásárlókosár
Fotó: Shutterstock

Tovább drágulnak az élelmiszerek, mégis van minek örülnünk!

Igaz továbbra sem csökkennek, de legalább a korábbi hónapokra jellemző mértékhez képest kevésbé növekszenek az élelmiszerárak itthon. Míg tavaly ilyenkor 31,1 százalék volt az éves árváltozás, idén augusztusban „mindössze” ez 12 százalék lett. Ezen túl pedig 2021 október hónapjáig kell visszamennünk ahhoz, hogy ilyen alacsony éves áremelkedéses számot találjunk a közelmúltban.


A Privátbankár szerint:

a piaci árakba történő kormányzati beavatkozások és a bázishatás egyszerre hathat a mostani folyamatokra.

Az élelmiszerárak felfelé ívelésének görbéje tovább tompult: 2 hónap alatt felére esett vissza az éves szintet és 3 élelmiszer üzletláncot figyelembe véve. Az árak a júniusi 25,6 és a júliusi 16 százalék után tehát 2023 augusztusban már csupán – haladva lassan az egy számjegy felé – 12 százalékkal nőttek.

A vizsgált 30 termékből több mint fele, 17 drágult rendkívüli mértékben az egy évvel korábbi árcéduláikhoz képest. Az aranyérem a cukoré (53,9 százalék). További 2, szintén volt árstopos élelmiszer is ott van a listán: az étolaj és a csirkemell.

Ezt is olvasd el: Ebben az EU-s tagállamban tényleg megfékezték az inflációt

Ezeken kívül 40 százaléknál is jobban drágult a narancslé, a banán, a párizsi és a chips ára is. Összesen 2 tejtermék lett olcsóbb tavaly augusztushoz viszonyítva: a sajtnál 40, a margarinnál 16 százalékos ármérséklődés tapasztalható.

Bev\u00e1s\u00e1rl\u00f3kocsit tol\u00f3 n\u0151 egy boltban

A legfrissebb árkosár-felmérés szerint a gyakorlatban 2023 augusztusában már 2,9 százalékos reális árcsökkenést jelent az előző hónaphoz képest egy családi nagybevásárlás.

Ez is érdekes lehet számodra: Elárulja a bankkártyánk, mennyit költünk élelmiszerre

Figyelni kell, hiszen a sok mérséklődés mellett e hónapban többe kerül a nem hatósági áras, 1,5 százalékos UHT tej (11,4 százalék), valamint a párizsi is (11,3 százalék). Több termék emellett 15 százalékot meghaladóan lett ténylegesen olcsóbb. Első helyen a már említett sajt áll (-36,3 százalék), de a joghurt (-21 százalék), a tészta (-16,9 százalék) a kávé (-21 százalék) és a tea (-21 százalék) is mérséklődött áron kapható a boltok polcain.

Ne hagyd ki!