Magyarországon tízből kilenc női vezető szerint a sportolás hozzájárul ahhoz, hogy sikeres vezetővé váljon, ez derült ki egy friss kutatásból.


A megkérdezettek szerint a sportolás számos olyan személyiségvonást és tulajdonságot alakít ki a nőkben, amely munkavállalóként és vezetőként is fontos. A válaszadók csaknem kétharmada emellett úgy véli, hogy a versenysportos múlt előnyt jelenthet egy új állásra való jelentkezéskor. A példakép hatás is meghatározó, a válaszadók több, mint fele nyilatkozott úgy, hogy más sikeres vezető inspirálta abban, hogy ő maga is vezetővé váljon.

100-ból 7 válogatott

A kutatásban résztvevő döntéshozók 84 százaléka sportolt fiatal korában (7%-a válogatottként, 33%-a versenyszerűen vagy első osztályban, 44%-a szabadidő sportolóként), és szinte mindannyiuk (91%) életének része ma is a rendszeres testmozgás. Minden második női vezető legalább heti három alkalommal, vagy gyakrabban mozog, körükben a futás és a jóga bizonyul a legnépszerűbbnek.

A fizikai aktivitás pozitív hozadékai között az egészségmegőrzést, valamint annak stresszoldó hatását tekintik a legfontosabbnak a válaszadók. A sport kapcsolatépítő funkcióját ugyanakkor nem aknázzák ki, amit az is jelezhet, hogy a válaszadók csupán 22 százaléka vesz részt rendszeresen amatőröknek rendezett sporteseményen.

A támogató munkahely sokat segíthet

A kitöltők alig több mint harmadának a cége segíti anyagilag, hogy a dolgozóknak legyen lehetőségük rendszeresen mozogni. Személyes vagy online sporteseményeket is csak a cégek harminckét százaléka szervez az alkalmazottaknak. A Testnevelési Egyetem, az Egyenlítő Alapítvány és az EY 232 magyar döntéshozó nő bevonásával készült kutatása arra is rávilágít, hogy a testmozgás egy nő karrierjének teljes szakaszában kedvező hatással lehet az előmenetelre.

A válaszadók kétharmada szerint a hölgyeknek akkor is előnyt jelent a versenysportolói háttér, ha egy új állásra jelentkeznek, mert az akaraterőt, fittséget, csapatszellemet és fegyelmet feltételez a pályázóról. Kevesebben vélekedtek viszont úgy, hogy a sportmúltat minden esetben ki kell emelni a szakmai önéletrajzban.


The Conversation

Friss

Budapesten a legkönnyebb új munkát találni a fiataloknak

A megkérdezett fiatalok 17 százaléka talált magának új munkahelyet az előző elvesztése után.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Péntektől még drágább a benzin

Ismét emelkedik, a történelmi csúcshoz képest is a benzinár.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Állami dolgozók szakszervezete: a bruttó 200 ezer legyen nettó 200

A közalkalmazotti bértábla vetítési alapját évek óta nem emelték és jövőre sem várható.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!