A jövőben jóval drágább lehet a repülés is
Fotó. Shutterstock

Megszólalt a Ryanair vezér! Ennyiért utazhatunk a jövőben

Emelkedhetnek a legolcsóbb, fapados repülőjáratok jegyárai is a közeljövőben, ami leginkább a megugró üzemanyagáraknak tulajdonítható. Vége lehet az olcsó repülőjegyek korszakának a szakember szerint.


Hamarosan eltűnhetnek a néhány eurós repjegyek

Nem számíthatunk a jövőben tíz eurós repülőjegyekre Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója szerint. A cégvezető a BBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy amíg az írországi központú légitársaságnál az átlagjegyár 40 euró körül alakul tavaly, a következő években ez az érték 50 euróra emelkedhet. A drágulás pedig leginkább az üzemagyagárak elszállásával magyarázható.

Biztos vagyok benne, hogy a legolcsóbb 0.99 eurós, 1 eurós vagy a 9.99 eurós akciós jegyeinkkel sem lehet találkozni az elkövetkező években

– nyilatkozta az igazgató.

Elmondta azt is, hogy a nemzetközi energiaválság miatt a jövőben kevesebb pénzből gazdálkodhatnak az emberek. Ennek ellenére arra számít, hogy nem fog visszaesni a légiközlekedés utasainak a száma, csupán egyre többen keresik majd a legolcsóbb repülőjegyeket.

Ésszerű profit

Májusban írtunk róla, hogy a Ryanair főnöke szerint a légitársaság alacsonyabb repülőjegy árai nagyobb keresletet generáltak, ami segítette őket a pandémia utáni helyreállásban. O’Leary abban reménykedik, hogy a jelenlegi pénzügyi évet a cég már „ésszerű nyereséggel” zárhatja.

A Ryanair korábban 355 millió eurós éves veszteséget jelentett be, mert a Covid-korlátozások feloldása után negatív hatással volt a cég működésére az omikron-variáns és az ukrajnai háború. Utóbbi miatt az olaj és ezzel együtt a repülőbenzin világpiaci ára is nagyot nőtt.

A március 31-ével záródó pénzügyi évben ugyanakkor a cég vesztesége a vártnál kisebb volt, és kevesebb annál az 1 milliárd eurónál, amit az azt megelőző évben kellett elkönyvelniük.

Jelentős büntetés a Ryanairnek

Arról pedig a héten számoltunk be, hogy 300 millió forintra büntette a magyar fogyasztóvédelem az írországi központú Ryanair légitársaságot – jelentette be az igazságügyi miniszter Facebookon. Varga Judit arról ír, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala június 10-én indított fogyasztóvédelmi hatósági eljárást a Ryanair-DAC légitársasággal szemben, amiért az extraprofit-különadóját igyekezett áthárítani az ügyfeleire.

Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, melynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság a mai napon jogsértést állapított meg, ugyanis a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat

- írja posztjában a miniszter.


Ne hagyd ki!