Besokalltak a turisták miatt néhány horvát, olasz és osztrák településen
Fotó: Shutterstock

Horvátok, olaszok és osztrákok is megzaboláznák a turistákat

Például falat emelnek, magas bírságokat szabnak ki, valamint törvényekkel próbálnak védekezni a túl sok turista ellen egyes horvát, olasz és osztrák településeken. Újabban az ausztriai Hallstattban is gátat szabnának a tömegturizmusnak a helyiek.


Túl sok lehet a turista Hallstattban

A világörökségnek számító ausztriai Hallstattban nagyjából 700-an laknak, azonban a turistaszezonban napi 10 ezer látogató sem ritka a településen. A tömegturizmus miatt nagyot nőtt a mezővárosban a forgalom és a zajszennyezés. Emiatt a lakosok látványos akciókba kezdtek, hogy megfékezzék a turizmust. Például májusban néhol faparavánnal takarták el a kilátást. Azonban a közösségi médiában tapasztalt negatív visszhangok miatt később eltávolították a falakat. Akkor a polgármester kijelentette, harmadával fogja csökkenteni a Hallstatton áthaladó buszok mennyiségét.

A BBC megjegyzi, most újabb ötlettel álltak elő az ott élők a településük nyugalmának megtartása érdekében. Tűntetésen követelték, hogy korlátozza a turisták napi számát a város, valamint ne tartózkodhassanak turistabuszok Hallstattban 17:00 óra után.

Úrrá lennének az olaszok a turistákon

Azonban nemcsak az osztrákok baja gyűlt meg a vendégeikkel. Az olasz gazdaságban egyre nagyobb szerepet játszik a turisztika, így nem csoda, hogy Olaszországra igencsak rossz hatással volt a nemeztközi turizmus megrogyása a világjárvány alatt. Jelenleg a szektor az ország GDP-jének a 13 százalékát adja. Ráadásul a gazdaságuk stagnál, ezért az idegenforgalom a húzóágazata lehet. Azonban hiába jó a sok turista az országnak, a hátrányaikat is megérzi jónéhány település.

A turisták egója óriásivá növekedett: a múlt műemlékei immár csak a sok szelfi hátterét adják

- idéztük a Gueadian tudósítóját.

Portofino lakói sem bírják a turisták áradatát. Húsvétkor több mint hétezren érkeztek a liguriai kisvárosba, pedig az ott élők száma csupán négyszáz fő. A település utcáin a szelfizők miatt gyalogos dugók alakultak ki. Ezért az önkormányzat új büntetést vezetett be: 275 eurót kell fizetnie annak a turistának, aki álldogál és szelfizik.

Portofino mellett más települések is szigorítottak. Például Rómában tilos üldögélni a Spanyol lépcsőn, Firenzében és Velencében pedig nem lehet a forgalmasabb utcákon enni.

Nem mindenki szerint jó a sok turista Horvátországban sem

Úgy tűnik, Horvátországban sem bír el több vendéget néhány terület. Ezt bizonyítja, hogy a 14 ezer fős Makarska lakossága szerint szinte élhetetlenné válik a település nyaranta, amikor háromszorosára nő a lakosságszámuk a vendégek miatt. Ezért lakossági kezdeményezésre az önkormányzat új rendeletet fogadott el az idén. Az intézkedés 2024-től megtiltja, hogy a társas- és panelházakban a tulajdonosok apartmanokat vagy szobákat adjanak ki.

A lakók szerint a vendégek sokszor nem tartják tiszteletben a lakóközösségek szabályait, hangosak és rendetlenek. A helyzetet pedig súlyosbodott, miután egyre gyakoribbá vált, hogy egyes városiak a nyári hónapokra a saját lakásukat is kiadják a turistáknak, ők pedig addig elköltöznek a tengertől távolabb eső falvakba.

Az előbbire nem lesz lehetőségük a következő szezontól az új törvény miatt. Igaz, rendelet alapján továbbra is engedélyezett lesz a szállásadás azokban az ingatlanokban, amelyekben a lakóközösség minden tagja beleegyezik a turisták fogadásába.

Ne hagyd ki!