Két darab Clorox flakon lila címkével
Fotó: Shutterstock

Áremelésre készül az ismert tisztítószer gyártója

Júliusban újabb áremelésre kell készülni a Clorox termékeknél. A gyártó szerint erre a megnövekedett költségek miatt van szükség, de úgy gondolja, hogy termékeik iránt a magasabb árakon sem csökken majd a kereslet, hiszen a pandémia idején felvett új takarítási szokások megmaradnak.


A Clorox vezére úgy véli, hogy a cég termékei egy háztartás nélkülözhetetlen elemei, amelyek helytállnak az inflációs gazdasági környezetben is.

Fertőtleníteni mindig kell

Linda Rendle CEO újabb áremelést helyezett kilátásba júliustól, amelyet a megemelkedett költségekkel indokolt.

Szerinte a Clorox brand termékei kiemelkedő értéket képviselnek.

Az emberek nap, mint nap használják őket, ha van recesszió, ha nincs.

A CEO a CNBC-nek felidézte, hogy a 2008-as nagy gazdasági világválság idején termékeik igen ellenállónak bizonyultak, és eladásaik akkor sem csökkentek.

A Clorox friss negyedéves adatai szerint a nettó eladások 2 százalékkal emelkedtek 1,81 milliárd dollárra, amely kissé jobb a vártnál. Az éves eladások a várakozás szerint 1 és 4 százalék közötti mértékben csökkenhetnek.

A pandémia berobbantotta a Cloroxot

A cégvezető szerint riválisaik csupán csekély mértékben tudták növelni piaci részesedésüket. A Clorox erősíteni fog reklámokban, ha úgy látja, hogy vásárlói az olcsóbb termékek után mennek, így veszi majd fel a versenyt a cég a sajátmárkás termékekkel.

Linda Rendell felhívta a figyelmet arra, hogy

a pandémia idején fölvett új takarítási és fertőtlenítési szokások megmaradnak

annak ellenére, hogy az élet sok tekintetben visszatért a normális kerékvágásba. Emlékeztetett rá, hogy a cég a pandémia idején olyan csomagolású és kiszerelésű termékekkel jelent meg a piacon, amelyek által az emberek

kontrollálni tudták az őket körülvevő környezetet.

Hozzátette, hogy a Clorox sokkal nagyobb biznisz, mint a pandémia előtt volt.

Vannak olyan márkák, amelyeknek nem árt, ha drágulnak, annak ellenére, hogy az infláció miatt csökken a vásárlóerő. Egyet itt, egy másikat pedig itt lehet találni.

Ne hagyd ki!