Kiderült, elsősorban mivel magyarázzák a magas inflációt a magyarok
Fotó: Shutterstock

Véleményt mondtak a magyarok az infláció okáról

Csak egy országban érzékelik erőteljesebben az emberek a gazdasági bajokat, mint Magyarországon – derült ki egy nemzetközi felmérésből. A kutatás arra is rávilágít, a magyarok többsége elhúzódó inflációra számít, és nem hisz abban, hogy a jelentős áremelkedések leginkább az orosz-ukrán háborúnak lennének tulajdoníthatók.


Nagyon érezzük

Az Ipsos friss felméréséből kiderül, a Magyarországon megkérdezettek 78 százaléka érzékeli a gazdasági bajokat. Ennél nagyobb arányt (79 százalékot) csak Dél-Koreában mértek a kutatók a friss Global Inflation Monitor kiadványuk készítésekor. Ebben a mutatóban a harmadik helyen Törökország áll. Érdekesség, hogy a három ország közül ott a legmagasabb az infláció, több mint 40 százalék. A legkevésbé pedig Hollandiában (25 százalék) és Ausztráliában (29 százalék) érzi a lakosság a gazdasági visszaesést – szúrta ki a Portfolio.

A válaszadó magyarok 77 százaléka számít rá, hogy a következő hat hónapban egyéb háztartási cikkekre többet fognak költeni, mint most, valamint 76 százalék kalkulál az élelmiszerárak további emelkedésével. 70 százalék felett van azok aránya is, akik tartanak a rezsiköltségek emelkedésétől az említett időszakban.

Ez pusztán „háborús” infláció? Nem egészen…

A magyarországi lakosság 64 százaléka szerint a kormány gazdaságpolitikája is felelős a megélhetési költségek emelkedéséért. A kamatok magas szintjét 60 százalék említette, a harmadik pedig a világgazdaság állapota lett 58 százalékkal. Ezek után következett 56 százalékkal az orosz-ukrán háború és annak következményei, így a "háborús infláció" csak a negyedik helyen végzett.

A magyarországi válaszadók többsége az infláció további emelkedésére számít: 34 százalékuk jelentősebb, 24 százalékuk pedig kisebb mértékben. Mintegy 18 százalék kalkulál az áremelkedési ütem csökkenésével.

Inkább autó, mint kaja - így spórol a magyar

A Magyar Suzuki Zrt. kutatásából pedig az derül ki, hogy a magyarok 98,8 százaléka a kiadásai optimalizálására kényszerül a kiugróan magas infláció miatt. Jellemzően 2-4 területen takarékoskodik egy átlagmagyar, azonban az autóhasználat a válaszadók 66,9 százalékánál nincs közte.

A megkérdezettek 53,1 százalékát súlyos vagy nagyon súlyos, 45,7 százaléka kisebb mértékben érinti az infláció. 20,6 százalék négynél több területen spórol, de nagyjából ugyanennyien vannak azok is, akik csak egy szegmensben takarékoskodnak, vagy egyáltalán nem húzzák szorosabbra a nadrágszíjat.

A legtöbben a ruhatár frissítéséről mondtak le. Nagyobb értékű beruházásokat (például ingatlan- vagy autóvásárlás) 52,8 százalék halaszt el. 48,9 százalék ütemezi későbbre a nyaralását, valamint sokan az élelmiszerbolti vásárlásokkor is megpróbálnak spórolni. Az autóhasználattal való takarékoskodás csak ezután szerepel, majd ezt követi a rezsi, illetve a szabadidős költség.

Ne hagyd ki!