Megint magasabb az infláció annál, amivel a szakértők előre kalkuláltak
Fotó: Shutterstock

Novemberben újabb visszamenőleges nyugdíjemelés érkezhet

Visszamenőleges nyugdíj-kiegészítés érkezik a napokban a vártnál magasabb infláció miatt. A friss előrejelzések szerint novemberben újabb emeléssel kalkulálhatnak a nyugdíjasok. Egyre tisztábban látható az is, hogy mekkorával.


Nem emeltek eleget a nyugdíjon

Miután az év eleji, öt százalékos emelést jócskán meghaladja az idei infláció (májusban 10,7 százalékot mért a Központi Statisztikai Hivatal), 3,9 százalékos, visszamenőleges, a 13. havi nyugdíjra is vonatkozó nyugdíjemelés érkezik a napokban a nyugdíjasok számlájára.

Ősszel ismét megvizsgálják a gazdaság mutatóit, és annak fényében novemberben újabb emelés jöhet. Farkas András nyugdíjszakértő a Nyugdíjguru.hu-n megjelent legújabb cikke szerint már biztos, hogy a 11. hónapban érkezik egy másik visszamenőleges korrekció, amelynek pontos mértékére szeptemberben derülhet fény.

A júliusi korrekcióval együtt az idei nyugdíjemelés 8,9 százalékosra nő, így a novemberi újabb korrekcióra akkor kerülhet sor, ha az év első nyolc hónapjában mért tényadatokból az éves infláció ennél magasabb mértékére lehet következtetni. Az MNB a legfrissebb jelentése szerint akár 12,6 százalékos éves inflációra számít (korábbi jelentésében legfeljebb 9,8 százalékra tette az infláció várható éves mértékét), amelynek alapján a novemberi korrekciós emelés mértéke 3,7 százalékos lehet, de ennél magasabbra is nőhet

- véli a szakember.

Ennyi pénz érkezhet

A szekértő részletezi, hogy a jelenleg 161 ezer forintos átlagnyugdíj júliustól 6 ezer forinttal 167 ezerre nő, egyösszegben visszamenőlegesen pedig hétszer átlagosan 6 ezer forint, azaz 42 ezer érkezik a napokban.

Amennyiben a jegybank előrejelzése pontosnak bizonyul, és a novemberi emelés mértéke 3,7 százalékos lesz, akkor a 11. hónapban 173.180 forintra nő az átlagnyugdíj, a 13. havi nyugdíjjal pedig a visszamenőleg érkező átlagos utalás 67.980 forint lesz.

A 2023. januári nyugdíjemelés, amelyet a jövő évi költségvetési törvény tervezete hihetetlenül optimistán 5,2 százalékos inflációval tervez, az akkor 173.180 forintos átlagnyugdíjat 182.190 forintra növelné

- ismertette a jövő évi előrejelzést is a nyugdíjguru.

Több javaslat is létezik a nyugdíjrendszer átalakítására

Korábban többször írtunk róla, hogy számos probléma merül fel a jelenlegi nyugdíjrendszerrel kapcsolatban. A romló demográfiai adatok mellett gondot okoz az is, hogy fokozatosan nő az átlagbérek és az átlagnyugdíjak, valamint a nyugdíjak és a nyugdíjak között is a távolság. Akad, aki millió forint fölötti juttatást kap, egymillió ember viszont 120 ezer forint alatti bevételből él.

Ezért fenntarthatatlannak tartja a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a jelenlegi rendszert. A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületével együtt azt várják a kormánytól, hogy a nyugdíjemeléskor vegyék figyelembe a vegyes indexálást. Emellett a duplájára emelnék a legalacsonyabb ellátások rendezésére szolgáló keretet (méltányossági nyugdíj megállapítás, méltányossági nyugdíj emelés és egyszeri segély), melynek mértéke 4-5 éve változatlan.

A Magyar Nemzeti Bank versenyképességét javító intézkedéscsomag-javaslatai is érintik a nyugdíjrendszert. Szerintük alacsony a nyugdíjkorhatár betöltése után tovább dolgozók száma, ami egyik legfőbb oka a nem megfelelő ösztönzőrendszer. Ezért a jegybank 6 százalékkal növelné a 65 év betöltése utáni munka után járó nyugdíjbónuszt. Továbbá az is segíthetne, ha a nyugdíjkorhatárt a várható élettartamhoz kapcsolnák, valamint javasolják a nyugdíjszámítás módjának felülvizsgálatát is.

Ne hagyd ki!