Polgári Airbus helikopterek a levegőben

Jövő júliusban kezdi meg a termelést a gyulai Airbus-gyár, ahol a repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.


Nem terveznek toborzást Romániában

Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban, amely teljes kapacitással valószínűleg csak 4-5 év múlva fog működni - mondta az Airbus Helicopters Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Andreas Stöckle elmondta, szerződés szerint 2022. július 17-én el kell kezdeniük a termelést, először tíz gépen, amihez körülbelül 15 szakképzett munkásra lesz szükségük. Felvettek már 25 mérnököt, akiknek a szakirányú továbbképzése is befejeződött, ők jelenleg egy békéscsabai bérelt irodában dolgoznak, amíg a gyár várhatóan jövő tavaszra elkészül Gyulán.

Újabb gépek majd jövő szeptemberben, harmadik körben pedig 2023 elején érkeznek, így felfutó rendszerben, várhatóan 4-5 év alatt érik el a teljes kapacitást, akkorra 200-250 munkavállalót terveznek alkalmazni.

A cégvezető elmondta: magyar munkavállalókban gondolkoznak, akikkel "eddig nincsenek rossz tapasztalataik". Hozzátette, hogy nem terveznek toborzó kampányokat indítani Romániában.

Polg\u00e1ri Airbus helikopterek a c\u00e9g megalap\u00edt\u00e1s\u00e1nak 50. \u00e9vfordul\u00f3j\u00e1n tartott \u00fcnneps\u00e9gen 2019-ben

Polgári Airbus helikopterek a cég megalapításának 50. évfordulóján tartott ünnepségen 2019-ben

Fotó: airbus.com

Piacvezető a polgári helikopterek piacán 

Andreas Stöckle kifejtette, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágoston Technikum és Szakképző Iskolában - ahol pénteken éppen nyílt napot tartottak a leendő diákoknak - hamarosan létrejövő Airbus Légi- és Gépipari Képző Központból, "az akadémiáról" folyamatosan kerülnek majd ki azok a munkavállalók, akiket alkalmazni tudnak.

Korábbi közlés szerint a központ közel 2,2 milliárd forintból jön létre, ennek felét gépek és eszközök beszerzésére fordítják. A központ képzései 3-6 hónaposak lesznek, így "nyárra már kijöhet az első végzett csoport", akik akár el is kezdhetik a munkát a jelenleg is épülő Airbus-gyárban.

Az Airbus piacvezető a polgári helikopterek gyártása terén, 2020-ban a piac 48 százaléka volt az övék.

Jelenleg világszerte nyolc országban van telephelyük, a kilencedik lesz a gyulai, ahol a repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyártanak majd precíziós alkatrészeket.

Szeptember közepén írtunk arról, hogy megkezdődött a Magyar Honvédség legújabb helikoptereinek gyártása. Az Airbus tizenhat darab H225M típusú, közepes méretű katonai szállító helikoptert gyárt a honvédség számára. A helikopterek fotóit itt tekintheti meg.

Polg\u00e1ri Airbus helikopterek a c\u00e9g megalap\u00edt\u00e1s\u00e1nak 50. \u00e9vfordul\u00f3j\u00e1n tartott \u00fcnneps\u00e9gen 2019-ben

Polgári Airbus helikopterek a cég megalapításának 50. évfordulóján tartott ünnepségen 2019-ben

Fotó: airbus.com


The Conversation

Friss

A Nagy pénzrablásból ismert jelmezes rablók egy okostelefont tartanak a kezükben, amelyen a Bella Ciao számot készülnek lejátszani
Fotó: Shutterstock

Összeállt a Netflix és a Spotify, mutatjuk az eredményt

A Spotify Technology zenei streaming platform bejelentette, hogy egy olyan lejátszási listával bővíti az applikációt, amelyen a Netflix összes saját hivatalos film- és sorozatzenéjét, illetve a produkciós vállalathoz köthető podcasteket is meghallgathatják a felhasználók.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Szürke blúzos fiatal lány munkavállaló meditál egy asztalnál, amin van egy laptop, egy füzet és egy toll,, nyugodt, kiegyensúlyozott a munkahelyén a négynapos munkahét miatt, zöld növények vannak a háttérben
Fotó: Shutterstock

Újabb vállalat állt át a négynapos munkahétre, nálunk mikor várható?

Az egyesült királyságbeli Atom Bank csatlakozott a négynapos munkarendre átálló cégekhez. A brit bank lépésének különlegessége, hogy az összes dolgozójára kiterjesztette a formabontó üzletpolitikát.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A Baleár-tenger partján fekvő spanyol város, Valencia épületei és autói naplementében
Fotó: Shutterstock

A pokolba kívánják az amerikai bankokat a spanyol lakástulajdonosok

A pandémia alatt elképesztő mértékben nőtt az otthonukból kilakoltatott polgárok száma Spanyolországban. Az utcára került emberek az amerikai befektetőket okolják, akik több ezer ingatlant birtokolnak és kíméletlenül kitesznek mindenkit, aki nem fizet. Odáig fajultak a dolgok, hogy háborút indítottak a "karvalytőkések" ellen.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!