Iparági forrásokra írja azt a G7 gazdasági portál, hogy a jelenlegi, kisebbségi magyar tulajdon jó eséllyel idővel többségi lesz az Auchanban, de folynak tárgyalások a Penny Market átvételéről és – örökzöld témaként – a Tesco magyar tulajdonba kerülése is lehetséges, bár az érintettek ezt mindig, ezúttal is vehemensen cáfolják.


Mit akar a kormány?

Orbán Viktor miniszterelnök 2016 őszén arról beszélt, hogy négy olyan terület létezik, ahol muszáj elérni, hogy a hazai tőke a nemzetközi fölé nőjön.

Ezek a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelmi hálózat. Hárommal megvagyunk, a negyedikbe beletörött a fogunk. Kénytelenek vagyunk ezért új ötleteken dolgozni. Sajnos a kereskedelmi hálózatok furfangosabbak nálunk. Még néhány év, és ezt a célt is teljesítjük.

Az első lépés megtörtént

Az Auchanban már van kisebbségi magyar tulajdonos, ahhoz azonban, hogy a miniszterelnök elképzelései megvalósuljanak, nézzük meg először, mekkora összegről, piacról, ha úgy tetszik, falatról van szó.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2020-ban az élelmiszer jellegű vegyes kereskedelem összesített magyarországi forgalma közel 4600 milliárd forint volt, egyszerű számolás szerint tehát a kormány szerint az lenne kívánatos, ha például tavaly legalább 2300 milliárd forintot (és a hozzá tartozó áfát) a magyar tulajdonú boltokban költötte volna el a lakosság.

A G7 által idézett iparági felmérések szerint a piac első kilenc szereplőjének éves bruttó (azaz áfával együtt számolt) forgalma tavaly durván 5000 milliárd forint volt (a mérést nehezíti, hogy nem mindegyik cégnél egyezik meg az üzleti év a naptárival). Ebből gyakorlatilag lehetetlen pontos nettó értéket számolni a forgalom áfakulcsok szerinti megoszlásnak ismerete nélkül, de ha durva közelítő értéknek elfogadható, hogy a piac kilenc nagy szereplőjénél csapódik le közel 4000 milliárd forint, akkor a sok kis – jellemzően magyar – bolt körülbelül 600 milliárdon osztozik.

Ehhez a 600 milliárdhoz lehet hozzáadni a három nagy magyar lánc (Coop, CBA és Real), összesített teljesítményét, azaz körülbelül 1300 milliárd forintot, ez összesen így 1900 milliárd forint volt tavaly. A cél tehát már egyszerűen csak az, hogy mindezt legalább további 400 milliárdos magyarosított forgalommal egészítsék ki.

Cáfol a Tesco, cáfol a Penny

A Tesco kivonulása ugyan már évek óta örökzöld sláger, de eddig sosem következett be, és a cég a lap kérdésére ismét egyértelműen megerősítette, hogy nem eladó, hosszú távon is elkötelezett a magyar piac iránt. A Penny Market szintén határozottan reagált, azt írta, hogy a Penny magyarországi hálózata nem eladó. Nem folynak olyan potenciális tranzakcióval vagy felvásárlással kapcsolatos megbeszélések sem, amelyek közvetlenül érinthetnék a Penny magyarországi üzlethálózatát.

Mindenesetre a Tesco egyedül is simán hozná Orbán Viktor álmának teljesülését, a magyar többséghez elegendő, ma még hiányzó éves forgalmat.


The Conversation

Friss

Fotó: Shutterstock

Orbán: Bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a Liszt Ferenc repülőteret

A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta a miniszterelnök a vajdasági Ludason.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: MTI Kelemen Zoltán Gergely

Elhunyt Kornai János közgazdász

Életének 94. évében, hétfőn elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Harvard Egyetem és a Corvinus emeritus professzora, a francia becsületrend kitüntetettje, a svéd, amerikai, és más akadémiák tiszteletbeli tagja - közölte a család hétfő este az MTI-vel.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Napelemre, fűtéskorszerűsítésre kérnél többmilliós támogatást? Ez az útja

A nagyszabású, lakosságnak szóló pályázat napelemes rendszerek és energiatakarékos, korszerű, elektromos fűtési rendszerek kialakításához nyújt támogatást. A kivitelező cégeknek hétfőtől van lehetőségük a regisztrációs kérelem benyújtására, a családok és magánszemélyek a program első ütemében december 6. és január 12. között pályázhatnak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!