Egyre keresettebbek Európában az iszlám előírásoknak megfelelő halal termékek
Fotó: Shutterstuck

Segíthet a hazai baromfitnyésztőkön, ha megtanulják, mi a halal

Egyre rosszabb helyzetbe kerül a hazai baromfiágazat. Félő, hogy több gazda is otthagyja a szektort. Azonban reményt jelenthet a számukra is a halal termékek növekvő piaca, amennyiben képeset és hajlandóak megfelelni az iszlám előírásainak a termelés során.



Ha ez így folytatódik, készlethiány léphet fel baromfihúsból

Egyre több termelőnek nem fogja megéri baromfit tartani, ha nem emelkednek a felvásárlási árak Magyarországon. Elszálltak a termelési költségeik, valamint februártól a csirkemell és a csirkefarhát árát is befagyasztja a kormány a tavaly októberi szinten – írja az Infostart.hu Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-vezérigazgatója nyilatkozatára hivatkozva.

„Nem alapvetően a fogyasztói árrögzítés az oka annak, hogy adott esetben a termelés csökkenhet, és ezáltal bizonyos fokú hiány alakulhat ki a termékelőállítási láncban. Hanem alapvetően az, hogy az átadói árakat nem tudták egyelőre a baromfitartók olyan mértékben emelni, mint ahogyan a költségeik felmerültek. Talán többek számára ismert az a tény, hogy a takarmány ára a tavalyi évhez képest nagyjából a másfélszeresére nőtt, a gáz ára az ötszörösére, a villamos energia ára pedig mintegy háromszorosára. Ezek olyan költségtöbbletet eredményeznek a baromfitartóknak, amelyet szeretnének a felvásárlási árban látni, hiszen veszteségesen senki nem akar termelni”

– mondta az elnök az Inforádióban.

Annak az oka, hogy a baromfitartó gazdák eddig nem tudták az áraikat emelni, a nagy kínálatban keresendő. Nem drágulhatnak a termékeik, amíg van azoktnál jóval olcsóbb a piacon. A kereskedő attól szerzi be az árut, aki kedvezményesebben kínálja.

Egy darabig persze előfordulhat, hogy valaki nem termel nyereséget, hiszen mindig vannak jobb és rosszabb évek. Ettől még nem fejezi be a tevékenységét. Viszont, ha a rosszabb időszak elhúzódik, akkor azt fogja mondani a termelő, hogy kiszáll az üzletből. Ebből kifolyólag nem biztos, hogy később elegendő vágócsirke fog érkezni a feldolgozóüzemekbe. Azok pedig emiatt a boltokba nem fognak tudni elegendő terméket szállítani, ami készlethiányt eredményezhet az üzletek polcain – mondta az elnök.

Lehetőséget rejthet a baromfitartók számára a halal termékek piaca

Mindeközben eddig kiaknázatlan piaci lehetőségekről ír a Magyar Nemzet a baromfitartók számára. Az európai muszlim közösség gyarapodása miatt ugyanis egyre növekszik az iszlám törvények által készülő, úgynevezett halal termékek iránt a kereslet. A vallási előírásoknak megfelelő báránytermékek piaca jelentősen élénkült a közelmúltban. Azonban a víziszárnyasokra és a konzervekre is nagy lenne az igény. Erre egyénként a Baromfi Termék Tanács is felhívja a figyelmet a honlapján a Magyar Iszlám Közösség véleményére hivatkozva.

Az elsődleges piacot a hazai iszlámhívők mellett a nyugat-európai országok, Törökország, a volt szovjet tagköztársaságok, valamint az arab országok jelentheti azok számára, akik hajlandóak halal terméket gyártani.

A halal élelmiszerek előállításnak egyébként számos követelménye van. Például csak olyan állatok vágását engedélyezik, amelyek az életük során halal élelmiszerekkel etettek, és ezt orvos igazolta. Csakis egészséges állatok kerülhetnek a vágóhídra. Ha pedig messziről szállították őket a feldolgozóba, a levágásuk előtt hagyni kell őket pihenni. Emellett a vágást egy felnőtt muszlimnak kell végeznie. Neki is fizikailag és szellemileg egészségesnek kell lennie. Emellett egyházi képzésben kell részesülnie, azért, hogy tudja, hogyan kell az iszlám előírásoknak megfelelően levágni és feldolgozni az állatot. Az is előírás, hogy milyen eszközöket használhat a munkája során, de még sorolhatnánk a kritériumokat.

A termékek pedig, ha minden követelménynek megfeleltek, akkor egy jogvédelem alatt álló halal emblémát kaphatnak.

Hazánkban egyébként a hazai báránytermékek esetében már látszik a halal piac jelenléte. Amíg a kisméretű állatokat elsősorban Olaszországba értékesítik a magyar gazdák, a nagyobbakat Szaúd-Arábiától Izraelig keresik a felvásárlók.

Ne hagyd ki!