Csupán a repcemag ára háromnegyedével emelkedett egyetlen év alatt
Fotó: Shutterstock

Pár kivétellel brutálisan megugrottak a felvásárlási árak az agráriumban

Átlagosan nagyjából negyedével emelkedtek februárra a mezőgazdasági termékek felvásárlási árai az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Néhány zöldség és gyümölcs árszintje azonban csökkent a vizsgált időszakban. Mutatjuk, hogyan alakultak a mutatók!


A növények felvásárlási ára is elszállt

Átlagosan 26,2 százalékkal volt magasabb a növényi és kertészeti termékek termelői ára februárban, mint az előző év azonos hónapjában – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal legújabb adataiban.

A zöldségfélék átlagosan 14,5 százalékkal lettek drágábbak a vizsgált egy éves intervallumban. Ezen belül:

  • a burgonya felvásárlási ára 23,1 százalékkal;
  • a fejes káposztáé 16,3 százalékkal;
  • a karfiolé 13,7 százalékkal;
  • a paradicsomé 21,8 százalékkal;
  • az uborkáé pedig 28 százalékkal emelkedett idén februárban az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Csökkent azonban az ára az említett időszakban:

  • a fejes salátának 0,6 százalékkal;
  • a sárgarépának 7,2 százalékkal;
  • valamint a vöröshagymának 2 százalékkal.

Továbbá átlagosan 18,7 százalékkal emelkedett a gyümölcsök felvásárlási ára az említett időszakban. Két termék azonban kiemelendő, melynek az árszintje jelentősen csökkenni tudott:

  • az alma 21 százalékkal lett olcsóbb;
  • a körte költsége pedig 11 százalékkal mérséklődött.

Ötödével emelkedett az élő állatok ára

Idén februárban átlagosan 21,8 százalékkal nőtt az élő állatok felvásárlási ára 2021 azonos hónapjához képest. Ezen belül emelkedett:

  • a kacsa ára 30 százalékkal;
  • a libáé 32 százalékkal;
  • a pulykáé 24,6 százalékkal;
  • a tyúkféléké 37,8 százalékkal;
  • a vágómarháé 21 százalékkal;
  • a vágósertésé pedig 9,5 százalékkal.

Az állati termékek ára átlagosan 21,1 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban:

  • a tej felvásárlási ára például 20,4 százalékkal;
  • a tojásé pedig 8 százalékkal lett magasabb.

​Drágultak a gabonafélék is, hát még az ipari növények!

A gabonafélék felvásárlási átlagára 38,3 százalékkal nőtt az év második hónapjában az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

  • A búza például 41,7 százalékkal került többe;
  • a kukoricáért pedig 35,5 százalékkal kértek többet.

Az ipari növények esetében találkozhatunk a legnagyobb drágulással, hiszen átlagosan 40,1 százalékos emelkedésről beszélhetünk. Kiemelendő közülük két olajos:

  • a napraforgómag, melynek az átlagára 31,6 százalékkal emelkedett;
  • valamint a repcemag, mely 74,9 százalékkal drágult a vizsgált időszakban.

Ne hagyd ki!