Nincsenek mindig könnyebb helyzetben a nagyok
Fotó: Shutterstock

A kicsi hazai szállodák válságállóbbak, mint a nagyok

A szállodaipart sújtó gondokról és az ágazat fontos feladatairól nyilatkozott Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének év végén leköszönő elnöke. Elmondta, mely szállodák mennek manapság a legjobban.


Idén kezdett helyrerázódni a szállodaipar

A koronavírus-járvánnyal különösen sújtott 2020 és 2021 után idén nyitva lehettek a szállodák egész évben. A pandémia előtti szinttől csak kissé maradt el az ágazat forgalma 2022-ben, viszont Budapesten nagyon jó képet mutatott az iparág, hiszen visszatértek a külföldi vendégek.

Különösen a 150 szobásnál kisebb fővárosi hotelek mentek jól. Novemberben 80 százalék körüli volt a kihasználtságuk, de a nagyobb szállodáké is meghaladta a 70 százalékot. Ezek az értékek csak kissé maradnak el a 2019-esektől.

Jövő év elejére, január–februárra Budapesten 50 százalék körüli, vagy azt meghaladó kihasználtságra számítanak a szállodák a szakmai szövetség belső felmérése szerint

- nyilatkozta Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke a VG-nek.

Újabb kihívások előtt az ágazat

A szakember szerint a szobaárak és a munkaerő megtartása is különösen fontos feladata lesz az ágazatnak jövőre. A véleménye az, hogy nem szabad belemennie a szállodáknak a negatív árversenybe, hiszen biztos veszteséget kellene beárazniuk.

A vendégek pedig egyre inkább az utolsó pillanatban foglalnak szállást, ami miatt nehezebb prognózisokat készíteni. Ez is növeli a bizonytalanságot a szállodaiparban, bár bizakodó az ágazat. Azonban nem ezek jelentik az iparág legnagyobb problémáit Baldauf szerint.

Másfél éve még a munkaerőhiány, ma már a bérnövekmény és a sokkolóan magas energiaárak jelentik a legfőbb kihívást az ágazatban

- tette hozzá a szakértő.

Elmondta, ha a szállodaipar a pandémia időszakához hasonlóan ismét elengedi a dolgozóinak egy részét, többé aligha tudja visszacsábítani őket. Ráadásul továbbra is súlyos probléma a munkaerőhiány vidéken, pontosabban a szakképzett munkaerő hiánya.

Bezár néhány szálloda

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke szerint több szálloda zárhat be a rezsigondok miatt a télre. Egy részük novembertől nem fogad vendégeket, más egységek az ünnepek után januártól márciusig nem fognak üzemelni. Viszont ennél kényesebb téma és nagyobb kérdés, hogy hány szálloda marad végleg zárva.

A nagy energiakitettségű szállodák nagyon nehéz helyzetben vannak, különösen a wellnesshotelek és a régi, korszerűtlen szállodák. Utóbbiakat illetően nem csak a kisebb településekre korlátozódik a probléma, vagyis Budapesten ugyanúgy vannak energiapazarló szállodák. Ráadásul egy belvárosi szállodában még bonyolultabb is az energiakörnyezetet megváltoztatni

- nyilatkozta a szakember.

Ne hagyd ki!