Több tucat borászat pénze veszhet oda a kereskedőnél
Fotó: Shutterstock

Nem fizet 1,5 milliárdot, felszámolják az italkereskedőt

Fizetésképtelenné nyilvánította a Fővárosi Törvényszék az ország egyik legnagyobb italforgalmazóját. Nagyjából 1,5 milliárd forint tartozása lehet a cégnek. Több tucat borászat és sörgyártó pénze éghetett el a kereskedő csődje miatt.


Bedőlt egy nagy hazai italforgalmazó

Mi is beszámoltunk róla, hogy hatalmas összeggel tartozik borászatoknak és más cégeknek az egyik legnagyobb hazai italforgalmazó az Ital Magyarország Kft. (IMO). A kereskedő november óta nem fizetett. A vállalat február 8-án csődvédelmet kért, a csődeljárás alatt pedig fizetési haladék illette meg.

Mindig is rossz volt a fizetési fegyelem, de mindig volt fizetési hajlandóság. Megszoktuk, hogy ez ilyen. Az akadozó fizetések ellenére azért sem szakítottak a borászok a céggel, mert az hatalmas piacvesztést jelentett volna, hiszen több nagy áruházba is az Ital Magyaroroszág Kft. szállította a borokat

– nyilatkozta korábban egy borász.

Fizetésképtelen, ezért felszámolják

A Fővárosi Törvényszék a napokban állapította meg az IMO fizetésképtelenségét, és döntött a felszámolásáról. Az Ital Magyaroroszág Kft. összesen nagyjából 1,5 milliárd forinttal tartozhat a különböző vállalkozásoknak, köztük számos nagy hazai borászatnak. Az első egyezségi tárgyaláson a tartozások alig 12 százalékát ajánlotta fel a hitelezőknek a vállalat, azonban egy másodikon augusztusban kiderült, hogy annyit sem tudnak fizetni – írja a 24.hu.

Például a Villányi Borok Háza 114 millió forinttal szerepel a hitelezők listáján, a Takler Pince 50 millióval, valamint több mint 20 millióval a Laposa Birtok és a Gere Tamás. Az államhoz köthető HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökségnek 51 millióval tartoznak, a Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alapnak pedig 21 millió forinttal. Mindemellett az MKB Banknak 208 millió, illetve az OTP-nek 222 millió forintos követelése van az IMO felé.

Erre számíthatnak az érintettek

A vagyonfelügyelőnek kijelölt, állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. szerint az eljárás ezen szakaszában nem lehet megalapozott véleményt mondani a hitelezői igények megtérülésével kapcsolatban. Emellett az érintett cégek sem sejtik, hogy mennyit pénzt kaphatnak vissza.

A csődegyezségre készült összegzésből az szűrhető le, hogy a tartozásainál jóval kisebb az IMO vagyona, amiből ki lehetne fizetni a hitelezőket. A februárban összeállított mérlegben összesen 529 millió forintnyi eszköz szerepel (ezek közül a legértékesebb egy 25 millió forintos Audi terepjáró), valamint 167 millió forintnyi árukészlet. Emellett nekik is van 546 millió forint követelésük más cégek felé, azonban egyelőre nem látható, hogy abból mennyi folyhat be.

Ne hagyd ki!