Év elején még bővített a cég

Átszervezésekre és leépítésre kényszerül az utóbbi évek egyik magyar sikercége, az elsősorban a masszázskádairól híres Wellis Magyarország Zrt. A dabasi után a cég tavaly nyitotta a második üzemét Ózdon, azonban csak az előbbiből enged el 300 alkalmazottat a vállalat.


300 embert enged el a Wellis

A Wellis Magyarország Zrt. az ukrajnai háború okozta energiaválságra, a globális gazdasági nehézségekre és az ezek miatt mintegy felére visszaesett megrendeléseire hivatkozva megválik 300 dolgozójától a több mint 1600-ból. A döntés a dabasi üzemüket érinti (ott nagyjából 950-en dolgoznak), ahol leépítik a medencegyártás egy részét is. Kialakítanak azonban ugyanott egy fejlesztési és szolgáltatási központot, valamint swim spa gyártásába is kezdenek a Pest megyei gyárukban. Az elengedett dolgozóknak pedig gondoskodó programot indít a vállalat – írja a vg.hu.

Eddig egy magyar sikersztori volt

A tisztán hazai tulajdonú családi céget 2003-ban alapították. A társaság hidromasszázs kádak, medencék gyártásával és kereskedelmével, illetve masszázskabinok, infraszaunák, fürdőszoba bútorok, egyéb kiegészítők kereskedelmével foglalkozik. A tevékenységi körhöz tartozik a cég által forgalmazott termékek beüzemelése, szervizelése is – írta korábban a Napi.hu.

A 2010-es években kezdték gyártani saját beltéri hidromasszázskádaikat és kültéri masszázsmedencéiket. 2015-ben érték el a 300-as alkalmazotti létszámot, megrendelésékben pedig az évi 5 ezer darab kültéri jakuzzit. 2020-ban már 600 főt foglalkoztattak, 15 ezer masszázskádat gyártottak, és Európa legnagyobb masszázsmedence-gyártójává váltak. Leginkább exportra termelnek, néhány éve pedig az USA-ban is terjeszkednek.

Jelentős kereslet-növekedést hozott a koronavírus-járvány időszaka a számukra. Ezért 2021 legelején az Ózdról kivonuló ABB gyárának helyén - a dabasi után - egy új üzem fejlesztésébe kezdtek, pár éven belül 700-800 munkahelyet ígérve a városnak. A mostani leépítés azonban úgy tűnik, hogy csak a Pest-megyei üzemüket érinti.

Idén februárban még több beruházást jelentett be a Wellis, igaz, az ózdi üzemében. Akkor 2 milliárd forintból bővítette a gyártókapacitását, és mindegy 100 fő felvételét is bejelentette.

A tavalyi évét még nettó 38,4 milliárd forintos árbevétellel és 3,8 milliárdos profittal zárta a cég.

The Conversation

Ne hagyd ki!