Azonban június közepéig még „kísérthet” az alkalmazás
Fotó: Shutterstock

Itt a vége: 27 év után a Microsoft letiltotta az Explorert

Letiltotta a Microsoft az Explorer böngészőt a Windows 10 felhasználói kiadásain. Az Edge végleg átveszi a helyét az 1995-ben indult programnak. A 2010-es évek elején piacvezető volt a kereső, de tavaly is milliók használták. Azonban június közepéig még „kísérthet” az alkalmazás.


Letiltotta a Microsoft az Explorert webböngészőt

A Microsoft Internet Explorer 1995-ben indult, de néhányszor átnevezték az évek alatt. Tavaly óta nem kapott biztonsági frissítéseket, azonban használható volt a Windows 10-es gépeken. Sőt, a Lansweeper egyik 2022-es jelentése szerint az említett operációs rendszerrel futó eszközök 47 százalékán kellett volna frissíteni a Microsoft Edge-re az előző nyáron, ami több millió, elsősorban irodai PC-t jelent.

A Microsoft a héten, azaz február 14-én tiltotta le végleg egy frissítéssel az Internet Explorer 11 asztali változatának funkcionalitását a Windows 10 Home, Pro, Enterprise, Edu és IoT rendszereken. Innentől hiába nyitják meg a felhasználók az alkalmazás ikonját, nem fog működni.

Igaz, van néhány nagyon kivételes eset, amikor továbbra is futhat a program. A Windows 10 China Government Edition és a Microsoft Long-Term Service Channel for Windows 10 a jövőben is támogatják a böngészőt. Emellett a Windows Serverből és a Windows 10 LTSC-ből egy darabig nem purgálják ki.

Egyébként a fejlesztés az Edge böngésző frissítésével, tehát nem a Windows Update-tel érkezik. Magát az Explorert is az Edge váltja. A szoftver olyan vizuális jelei, mint például a parancsikon, csak egy újabb frissítéssel, június 13-án radírozódnak ki a rendszerből, tehát néhány hónapig „kísérthet” az alkalmazás.

A hwsw megjegyzi, a Windows 11-ben nem volt előre telepített program az Internet Explorer. A redmondiak tavaly nyáron el is lehetetlenítették, hogy az újgenerációs operációs rendszeren futhasson. Azonban a régebbi verziókat használó üzleti gépeken megmaradhatott. A program letiltásáról a cég tavaly decemberben értesítette a felhasználókat.

Lassan elköszönhetünk a Windows 10-től is

Mindemellett január 31-én lehetett utoljára megvásárolni a Windows 10 letöltést az operációs rendszer honlapjáról. A döntés a Home és a Pro kiadásokra egyaránt vonatkozik. Azonban a korábban értékesített példányokhoz továbbra is biztosít (egészen 2025 október 14-ig) frissítéseket a vállalat.

A 10-es rendszerhez a továbbiakban is hozzá lehet jutni más webáruházak korábban felhalmozott készleteiből, valamint a továbbértékesített licencekből. Viszont, ha ezek elfogynak, teljesen el fog tűnni a legális piacról a Windows 10.

A Microsoft január elejétől különösen törekszik rá, hogy a Windows 11 felé terelje az embereket. Ez a döntésük is ezt a célt szolgálja. Ha elfogynak a licencek, akkor nem marad más legális lehetősége a Windowsra vágyó új gépeket építőknek, mint a legújabb rendszer megvásárlása. Emiatt szinte biztosan fel fog pörögni a Windows 11 értékesítése az idén.

Ne hagyd ki!