Fehér színű Xbox One konzol és a hozzá tartozó joystick egy neonzöld környezetben
Fotó: Shutterstock

A Microsoft végleg leállította az Xbox One konzolok gyártását

A technológiai óriás azért döntött az ikonikus konzol nyugdíjazása mellett, mert minden erejét az új generációs játékgépek gyártására akarja fordítani-írja a Verge.



Könnyes búcsú

A Verge értesülései szerint a Microsoft közvetlenül az Xbox Series X konzol megjelenése előtt leállította az Xbox One X és a digitális Xbox One S gyártását, majd szépen csendben az Xbox One S lemezes verzióját is „kivonta” a forgalomból. A szoftvercég nem sokkal ezután úgy döntött, hogy közel 10 év után ideje nyugdíjba küldeni az eredeti Xbox One játékgépet is.

Annak érdekében, hogy az Xbox Series X/S gyártására összpontosíthassunk, 2020 végére leállítottuk az összes Xbox One konzol gyártását

– mondta Cindy Walker, az Xbox konzoltermékek marketingjéért felelős igazgatója a The Verge-nek adott nyilatkozatában.

Úgy tűnik, a konzolgyártók elérkezettnek látják az időt, hogy új termékekkel örvendeztessék meg rajongóikat. A közelmúltban a Bloomberg arról írt, hogy a Sony is azt tervezi, hogy búcsút int a PlayStation 4 gépeknek. Időközben kiderült, hogy a japán vállalat még kivár, jelen állás szerint idén további egymillió PS 4 gyártását tervezi.

Nehéz helyzetben vannak az ágazati szereplők, ugyanis a globális chiphiány komoly fennakadásokat okoz a gyártásban és termékfejlesztésben is. Novemberben erre hivatkozva a Nintendo bejelentette, hogy a tervezettnél 20 százalékkal kevesebb Switch gépet tud előállítani.

Rendhagyó üzletpolitika

A csaknem 2 évtizedes pályafutása során az Xbox konzolok eladásai soha nem voltak jövedelmezők a Microsoft számára. Felmerülhet a kérdés, vajon miért nem zárják be az egész részleget? Mint kiderült, nem ilyen egyszerű a képlet, a negatív eredmények mögött megfontolt üzleti döntések állnak, amelyek végső soron nagyobb jövedelmet eredményeznek.

A képlet valójában nagyon egyszerű. A Microsoft veszteségesen, áron alul adja el a konzolokat, hogy minél több vásárló döntsön az Xbox mellett. Az igazi bevétele a játékok, a kiegészítők (például joystick-ok), és a digitális szolgáltatások értékesítéséből származik.

A cég 30 százalékos profitot könyvelhet el minden egyes játékeladásból. Ez a 30 százalék az elmúlt évek során teljesen „standard mértékegységgé" vált, a legtöbb játékipari szereplő hasonló számokkal dolgozik. Például az Apple is ennyit csíp le az AppStore-ban értékesített játékok bevételeiből.

A játékipar nyereséges és gyorsan növekvő üzletág a Microsoft számára. A konzolok világa hagyományosan egy hardware-es modellre épül. A játékcégek szándékosan veszteséggel adják el a konzoljaikat, hogy új vevőket vonzzanak be. A nyereség a játékeladásokból és az online szolgáltatások előfizetőiből származik

- nyilatkozta korábban a Verge-nek a cég egyik szóvivője.

Tehát aggodalomra semmi ok, az Xbox nem fog eltűnni, ugyanis kifejezetten jövedelmező a tech-cég számára a rá épített üzleti modell.

Ne hagyd ki!