A program azt is bebizonyította, simán átmegy egy üzleti egyetem záróvizsgáján
Fotó: Shutterstock

A Microsoft is profitálna az új mesterséges intelligenciából

Dollármilliárdokkal támogatja a nemrégiben a nagyközönségnek is elérhetővé tett mesterséges intelligencia (MI), a ChatGPT fejlesztő cégét a Microsoft. Az említett MI a napokban azt is bebizonyította, hogy simán átmenne a világ egyik legjobb üzleti egyetemének a záróvizsgáján.


Óriási összeggel támogathatja a Microsoft az OpenAI-t

Hivatalosan is bejelentette a Microsoft, hogy 2019 és 2021 után ismét befektet a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-ba. A hwsw megjegyzi, hogy a több évre szóló szerződésben foglalt támogatási összegről adatot nem közölt a rendmondi cég, viszont az iparági pletykák szerint nagyjából 10 milliárd dollárról lehet szó.

A Microsoft terve az, hogy felgyorsítja az OpenAI MI-fejlesztését, és a kereskedelmi forgalomba hozatalát, illetve egyre több saját termékébe integrálja a startup technológiáját. Ahogyan azt mi is megírtuk, például ezzel turbózná fel a Bing keresőmotorját, valamit beépítené az Office programcsomag néhány szoftverébe is.

Új technológia

Néhány hete tette elérhetővé a fejlesztő OpenAI cég a ChatGPT chatbotját a nagyközönségnek. A mesterséges intelligenciát használó chatbotokkal hasonlóan társaloghatunk írásban, mintha egy személlyel tennénk egy chatfelületen. Azonban a bot a kommunikációhoz jellemzően az interneten talált tudásanyagot használja fel.

A portál megjegyzi, hogy a ChatGPT az elmúlt hetek egyik legforróbb beszédtémájává vált. Részben amiatt, mert a számtalan előnye mellett etikai aggályok is felmerülnek a használatával kapcsolatban. Például a szöveggenerátora meglehetősen elfogult, illetve az információi néha félrevezetők.

Akár diplomát is szerezhetne

A hasonló chatbotok elsődleges felhasználói az egyetemisták, akik egyre gyakrabban az MI-vel íratják meg a beadandó esszéiket. A professzorok nem lelkesednek a hallgatók MI-s megoldásaiért, viszont kétségbe sem esnek miatta. Mint mondták, az algoritmusok hiába generálnak szemantikailag és szintaktikailag helyes szöveget, a tartalom általában nem koherens. Baj van a gondolatmenet logikájával, és gyakran közölnek nem odavágó adatokat.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az ChatGPT simán átmegy a világ egyik legjobb üzleti egyetemének a záróvizsgáján. A Qubit számolt be róla, hogy aphiladelphiai Pennsylvaniai Egyetem Wharton üzleti iskolájának oktatója, Christian Terwiesch kipróbálta, hogyan teljesítene a chatbot az MBA-program záróvizsgáján.

A professzor elmondta, hogy néhány feladatra szinte tökéletes választ adott a ChatGPT, viszont előfordult, hogy nem birkózott meg egy hatodikos általános iskolás tudásanyaggal. Illetve néha elakadt, ha több változóval és kimenettel kellett számolnia. Ilyenkor tisztázó kérdésekre volt szüksége, de azok után jó megoldásokra jutott. Összességében Terwiesch úgy véli, ha nem is adna A vagy A+ osztályzatot, a ChatGPT teljesítményére, de egy B vagy B- -t (Magyarországon nagyjából a 4-es vagy 4-es alá minősítésnek felel meg – a szerk.) megérdemelne a program.


Ne hagyd ki!