Alpok hegyláncai Svájcban és síelők kedvenc étele
Fotó: Shutterstock

A pontos órák hazájában betáraznak élelmiszerből

Svájc növelni akarja élelmiszertartalékának mennyiségét, hogy az országban biztosan ne alakuljon ki hiány kávéból, gabonából vagy cukorból az ellátási láncok leterheltsége, a klímaváltozás és az ukrajnai háború miatt.


A növekvő népesség és az élelmiszertermelésben bekövetkezett változások miatt a kormány arra készül, hogy a mostani 3-4 hónapra elegendő vésztartalékot 6 hónapra elegendőre növelje.

Rég készülnek rá

Ez jelentős növekedést jelentene például a mostani 160 ezer tonna, az ország különböző pontjain silókban tárolt gabona volumenében, amelyet utoljára a 80-as években látott tartalék mennyiségére bővítenének.

Ezzel párhuzamosan több silót is felhúznának takarmány, búza és rizs tárolására a közel száz állami szerződéssel rendelkező élelmiszergyártó számára.

Már két évvel ezelőtt is úgy láttuk, hogy a tartalékainkat bővíteni kell – mondta Peter Lehmann, a gazdasági ellátási hivatal készletfelelőse.

A projektet még az ukrán háború előtt kezdtük el, ami csak megerősítette, milyen fontos a tartalékolás. A világ egyre törékenyebbé válik

– mondta Lehmann a Reutersnek Bernben.

A svájci vészkészletezési program az első világháborúig nyúlik vissza, és csak a hidegháború végével, a 90-es években mérsékelték a szükséges tartalék mennyiségét.

Svájc az élelmiszer 40 százalékát importálja.

Ugyancsak rendelkezik vésztartalékkal üzemanyagból, bár egyelőre annak növelését nem tervezi. Jelenleg 4 és fél hónapra elegendő gázolajat és benzint tartalékol.

Lehmann hangsúlyozta, hogy a háború mellett a klímaváltozás is megnehezítheti a jövőben, hogy megfelelő élelmiszeráruhoz jussanak.

Nem sok kell hozzá

Ha az ellátási lánc bezuhan, vagy a kedvezőtlen időjárás, egy aszály miatt rossz a termés, annak politikai következményei lehetnek

– figyelmeztetett Lehmann.

Nem sok kell hozzá, hogy súlyos gazdasági nehézség alakuljon ki.

Még az ukrajnai háború nélkül is hosszabbakká és sérülékenyebbek váltak az ellátási láncok – tette hozzá.

Ha a kormány meghozza a döntést, a felhatalmazásra és szavazásra a jövő évben kerül sor, a következő évtizedben új silók építésébe kezdenek.

A raktárak, amelyek cégekhez tartoznak, nemcsak az önellátást teszik lehetővé súlyos szükség idején, hanem „átlagos”, kisebb hiányokat is segítenek átvészelni.

Arra vonatkozóan nincsenek terveik, hogy az élelmiszerkészletből a piacra dobjanak az infláció mérséklésére, ami májusban 14 éve nem látott magasságot ért el az alpesi országban.

Időről időre érkezik nyomás arra, hogy szabadítsunk fel a készletekből, de amíg a termékek előállítása folyamatos, addig ezt nem tesszük meg. Az ár nem lényeges – mondta Lehmann.

Ne hagyd ki!