Az EU-ban és az USA-ban is szigorítanák a gázkazánok használatát
Fotó: Shutterstock

Lassan tényleg véget érhet a hagyományos gázkazánok kora

Klímavédelmi célokra hivatkozva jelentősen szigorítaná a lakossági gázkazánok és villanybojlerek felhasználásával kapcsolatos előírásokat az amerikai kormány. Európa is hasonló úton jár.


Betiltanák a lakossági gázkazánokat és villanybojlereket az USA-ban

A villanybojlerek helyett hőszivattyúkat, a gázkazánok kiváltására pedig a kondenzációs technológiát tenné kötelezővé az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma a lakosság körében 2029-től. A kormányzat szerint a korszerű berendezésekkel évente összesen 11,4 milliárd dollárt (mintegy 3500 milliárd forintot) takarítanának meg az amerikai fogyasztók. Emellett 30 év alatt 501 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást gátolhatnának meg.

A szövetségi jogszabályt a kongresszusnak is el kell fogadnia ahhoz, hogy életbe lépjen. Azonban többen is bírálják a javaslatot. Például vásárlói szervezetek azt kifogásolják, hogy az előírt készülékek jóval drágábbak a hagyományosaknál, emellett az intézkedés miatt szűkülnének a fogyasztók lehetőségei is.

Korábban az is jelentős vitát eredményezett, hogy az amerikai kormány már az évtized közepére szövetségi szinten megtiltaná a gáztűzhelyek beszerelését az újépítésű ingatlanoknál. Viszont az mfor megjegyzi, hasonló tilalmakat mostanra több államban is törvénybe foglaltak.

Ezért sem támogatják a gáz használatát

A Washington Post egyik idei felmérése szerint a gáztűzhelyek használatának jóval nagyobb a környezetkárosító hatása, valamint egészségügyi kockázata, mint korábban gondolták. A főzés során például a gáztűzhelyeken csak egy része ég el a metánnak. A fennmaradó rész a légkörbe kerül, ahol nagyobb mértékben segíti a globális felmelegedést, mint a szén-dioxid. Az égéskor ráadásul nitrogén-dioxid keletkezik, ami egyértelműen káros az egészségre. Emellett a kutatás szerint a gáztűzhelyek szivárogtathatják is a metánt.

Nagyjából az amerikai otthonok harmadában, mintegy 40 millió helyszínen főznek gázzal. Az iparágban érdekelt cégek azzal érvelnek a gázhasználat mellett, hogy a háztartások metánkibocsátása egyébként is csökken, ráadásul a légkörbe kerülő metán mennyisége is minimális. Emellett, ha kivezetnék a gázt a mindennapi használatból, a fogyasztók egy meglehetősen olcsó választási lehetőséggel lennének szegényebbek az energiahordozók piacán.

Az EU-ban is cél a gázkazánok kivezetése

Az európai energiafogyasztás egyik legjelentősebb tényezője a fűtés. Ez felel az üvegházhatású gázkibocsátás több mint harmadáért az EU-ban. Emiatt az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv (EPBD) egyre inkább fókuszba kerül az Unióban.

Az eredeti terv az volt, hogy a gázfűtések kivezetésével párhuzamosan kötelezővé teszik az elektromos hőszivattyúk kiépítését az újonnan épülő épületekben. Azonban a terv meghiúsult, miután októberben néhány tagállam ellenállásába ütközött.

A gázkazánok visszaszorítása azóta is téma az Európai Parlamentben. Azért, hogy megmentsék az ügyet, a közelmúltban felmerült, fenntartható üzemanyagként engedélyezik az otthonok fűtésére a hidrogént. A hidrogénhasználat mellett állnak olyan olajipari cégek is, mint a Shell és a BP, hiszen a stratégiájukat az 1-es rendszámú kémiai elem felhasználásának terjedésére építik.

Azonban a szakértők többsége a hidrogénfűtés ellen foglal állást: robbanásveszély miatt nem tartják biztonságosnak. Ráadásul az elektromos hőszivattyúkétól kétszer-háromszor drágább lehet a technológia. Emellett a hidrogénfűtés néhány kisebb kísérleti projekten kívül egyelőre nem létezik, viszont a hőszivattyúk piaca robog. Sőt, a lakossági kályhákat és kazánokat olyan készülékekre kellene cserélni, amelyek egyelőre nincsenek a piacon.

Ne hagyd ki!