biztosíték
Fotó: Shutterstock

Gigaáramszünetet okozhatnak nálunk is a hőhullámok - íme az ok!

Ha a mostaninál is erősebb hőhullámokkal szembesülünk, könnyen lehet, hogy problémák akadnak majd az áramellátással. A jövőben várhatóan egyre komolyabb fennakadásokat okoz majd a klímaváltozás, ez pedig a júniusi, a Balkán nagy részére kiterjedő áramszünethez hasonló forgatókönyvhöz is vezethet.


Ugyan az elmúlt két év nyári időjárása sem volt kifejezetten enyhe, olyan tartós és súlyos hőhullám, mint 2024-ben, még nem volt Magyarországon, mondta Turai József energetikai szakértő az Indexnek.

Ez bizony a villamosenergia-hálózatok számára egy nagy próbatétel

– hangsúlyozta a szakember.

Emlékezetes, hogy június 21-én nagyszabású áramszünet söpört végig a Balkánon, melynek következtében Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Albánia és Montenegró jelentős része maradt áramellátás nélkül, ráadásul a probléma több nagyvárost is érintett.

A jelenség legfőbb oka az volt, hogy a hőség miatt egyszerre rengetegen kapcsolták be az elektromos háztartási berendezéseket (főleg a klímákat), a hálózat pedig nem bírta el a megnövekedett energiafogyasztást.

Azt, hogy Magyarországon még nem fordult elő ehhez hasonló áramkimaradás, Turai azzal magyarázza, hogy az érintett országokhoz képest komolyabb naperőmű-parkkal rendelkezünk, és számos háztartás napelemei is betáplálnak a rendszerbe napközben. A szakember szerint ezek hiányában nehéz lett volna megakadályozni egy hasonlóan súlyos áramszünetet.

Habár a napközbeni energiaellátás a rendszernek köszönhetően nincs veszélyben, éjszaka tetten érhetőek a napenergiára való támaszkodás hátulütői.

Az esti órákban, amikor a naperőművek már nem termelnek, jelentősen megnövekszik az energiafogyasztás, ami magas árakat eredményez

– mondta Turai. Hozzátette: energiafogyasztásunk a várható hőhullámok következtében minden bizonnyal tovább fog növekedni, ezt ellensúlyozandó pedig elengedhetetlen lenne új, nagy kapacitású erőművek építése.

Senki nem teszi fel a kérdést, mi van, ha negyven fokok lesznek 1-2 héten át, nemcsak itthon, hanem régiós szinten is

– mutatott rá a helyzet potenciális súlyosságára a szakember, aki szerint hiába vagyunk tele napelemekkel, ezek csak rövid távon nyújtanak megoldást.

Ne hagyd ki!