német zászló atomerőművek kéményein
Fotó: Shutterstock

Húszéves politikát állíthat fejre Németország Moszkva miatt

Németország elhalasztaná utolsó három atomerőművének bezárását, amelyet az év végére tervezett – értesült a Wall Street Journal.


Hasonló értelmű célzást tett Olaf Scholz német kancellár a múlt héten, amikor először említette meg, hogy ésszerű volna a reaktorok működtetésének folytatása.

Fordulat

Bár a döntést még kormányzati tisztségviselőknek is meg kell erősíteniük, és néhány részlet még homályos, annyi biztos, hogy száznyolcvan fokos fordulatot jelez az ország energiapolitikájában.

Európa legnagyobb gazdaságában mintegy húsz éve arra törekednek, hogy fokozatosan felszámolják a nukleáris energiát.

Az utolsó három német atomerőművet december 31-én zárták volna be, de az orosz gázellátás csökkentése után logikus és majdnem szükséges lépés lenne az időpont kitolása.

Biztonságosak

A WSJ három német kormányzati tisztségviselőre hivatkozva azt írja, hogy két kritérium, amely az átmeneti hosszabbítást lehetővé tenné, teljesül: Németországban várhatóan gázhiány lesz, és az erőművek lezárásának halasztása nem jelent biztonsági problémát.

Ha az atomreaktorok biztonsággal üzemelnek december 31-ig, akkor nyilvánvalóan ugyanolyan biztonságosak maradnak 31-e után is

– mondták a lapnak.

Erről a három erőműről van szó:

  • Isar 2 Bajorországban,
  • Neckarwestheim 2 Baden-Württembergben,
  • Emsland Alsó-Szászországban.

6 százalék is valami

Az atomerőművek folytatólagos működtetése nem jelentene csodaszert a télre várható német energiahiányra. Az országból elsősorban a földgáz hiányzik, amelyet a fűtéshez és a gyártási folyamatokhoz használnak.

Ugyanakkor a három erőművet, amely az ország energiatermelésének körülbelül 6 százalékáért felel, nem kellene gáz- vagy szénüzemű erőművekkel helyettesíteni. Így a méregdrága gázt olyan helyeken használhatnák fel, ahol más energiahordozókkal nem helyettesíthető.

A döntést még Olaf Scholz német kancellárnak és várhatóan a német törvényhozásnak is meg kell erősítenie. A WSJ-cikk megjelenése után a német kormány közölte, hogy még nem született végleges döntés az atomerőművekről.

Németországban a gázhiány miatt már üzembe helyeztek szénerőműveket, erről itt írtunk.

Ne hagyd ki!