A kormány tövv tízmilliárdot költ a távfűtés díjának alacsonyan tartására
Fotó: Shutterstock

Ennyibe kerül az államnak, hogy idén nem emelik a távfűtés díját

A kormány a hétfő este közzétett határozat értelmében összesen majdnem 110 milliárd forintot osztott szét, ebből 81 milliárd forint megy a rezsivédelmi alapból a távhőszolgáltatók energiaár-emelkedés miatti kompenzációjával kapcsolatos kiadásokra.


A gazdaság-újraindítási programokból 27 milliárdot osztottak ki, főleg a felsőoktatás felhalmozási célú kiadásaira és az állami tulajdonú gazdasági társaságok beruházásaira.

Csúszik a fővárosi Kossuth Lajos téren, az Országházzal szemben az Agrárminisztérium átépítése. Az épület és a szomszédos volt Néprajzi Múzeum, a jövendőbeli Igazságügyi Palota összehangolt vagy közös üzemeltetésére vonatkozó koncepciót a kormány döntése alapján ez év vége helyett 2023 végéig kell kidolgozni.

Idén télen nem lesz lesz díjemelés a lakossági távhőszolgáltatásban, közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szeptember 8-án megtartott kormányinfón. Minden ezzel kapcsolatosan megjelent álhír ellenére idén nem fognak változni a távhőárak a lakossági fogyasztók számára, 28 fillérrel megemelik a távhőfilléreket, de ez csak az ipari fogyasztók esetében él, fogalmazott Gulyás Gergely.

A távhőfillérvagy hivatalos nevén a "nem lakossági villamosenergia-felhasználók által befizetett kapcsolt termelésszerkezet-átalakítási díj", a távhőszolgáltatók támogatására szolgál. Ezt a díjat az elektromos áram árába építik be a nem lakossági felhasználók esetében, és kilowattóránként számolják. A mértéke idén év elején 0,81 forint volt, ez emelkedett 1,09 forintra.

A kormány emellett úgy döntött még szeptemberben, hogy minden távhős lakást mérőórával fognak ellátni. Ez 130-140 ezer otthont érint. Gulyás szerint ez normális esetben 4-5 éves program, de igyekeznek felgyorsítani a folyamatot.


Ne hagyd ki!