Keveset költünk zöldségre, gyümölcsre

A magyarok több mint fele kevesebb mint 10 ezer forintot költ zöldségre és gyümölcsre egy-egy hónapban - derül ki egy kutatásból.


2010-ben fejenként közel 38 kilót tett ki a gyümölcsfogyasztás a hivatalos KSH-adatok szerint, 2019-ben már 53 kiló felett volt ugyanez, azaz 41 százalékos növekedést értek el a magyar háztartások.

A zöldségekből és burgonyából összesen 77,2 kiló fogyott 2010-ben, 2019-ben több mint 1 kilóval kevesebb. A burgonyafogyasztás jelentősen csökkent, 29 kilóról 23 kilóra, a krumpli nélkül a zöldségfogyasztás 10 százalékkal nőtt.

A Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásban azt vizsgálták, hogy a vevők mennyit költenek gyümölcsökre és zöldségekre.

Mutatjuk az eredményt

Meglepően sokan mondták azt, hogy egyáltalán nem költenek gyümölcsökre, zöldségekre - a megkérdezettek 7 százaléka állította ezt.

A nemek szerinti bontásból kiderül, hogy a nők 7 százaléka fordít 20-30 ezer forintot ezekre a termékekre havonta, ugyanennyit csak a férfiak 4 százaléka költ. Miközben a férfiak 9 százaléka válaszolta azt, hogy nem költ gyümölcsökre, zöldségekre - a nőknek csak az 5 százalékára volt ez igaz.

Jelentős különbség látható a korosztályok között. A 60 felettiek körében 100-ból 59-en kevesebb mint 10 ezer forintot költenek zöldség- és gyümölcsvásárlásra. A 18-39 évesek 40 százaléka pedig 10-20 ezer forintért vásárol. A 30 ezer forintnál magasabb büdzsé pedig nagyon keveseknek fér bele, írja a Napi.hu.


Ne hagyd ki!