Liasszabon, Portugália
Fotó: Shutterstock

Megvan Európa legolcsóbb fővárosa, Budapest is a TOP10-ben

Egy nemrégiben készült kutatás eredményei szerint a portugál fővárosban átlagosan mindössze 225 fontot, vagyis kicsivel több mint 95 ezer forintot költenek a turisták ott tartózkodásuk alatt. Ezzel Lisszabon lett a legolcsóbb európai város, amit kár lenne idén nyáron kihagyni.



A végtelen névhosszúságú Post Office Travel Money City Barometer tanulmánya szerint a portugál város jelenleg a legkedvezőbb ár-érték arányú úti cél a kontinensen. A felmérésből kiderül, hogy Lisszabonhoz hasonlóan a litván Vilnius, a lengyel Krakkó, valamint Budapest is kifejezetten olcsónak számít – utóbbiak egyébként nemcsak a turistáknak, de lakói számára is kifejezetten kedvezők.

A kutatás a turisztikai költségeket vette figyelembe, beleértve egy két személyre szóló vacsorát borral, italokkal, két éjszaka átlagos árát egy háromcsillagos szállodában, valamint városnézést és a városi közlekedést.

Ez is érdekelhet! Elege lett a bájos olasz városnak a szelfiző turistákból

Lisszabon, Portug\u00e1lia.

Lisszabon, Portugália.

Fotó: Shutterstock

Amíg Lisszabonban 121 fontot – 51 ezer forint – kell fizetnünk két éjszakáért, addig egy hasonló minőségű, szintén háromcsillagos szálloda ára Velencében 687 fontunkba – körülbelül 292 ezer forint – fájna két éjszakára.

Laura Plunkett, a kutatást végző cég utazási pénzekért felelős vezetője így kommentálta az eredményeket:

A szállás megnövekedett ára több száz fontot is hozzáadhat a nyaralás teljes költségéhez, ezért az utazóknak ezt gondosan be kell kalkulálniuk a költségvetésükbe. Ahogy az idei eredmény is mutatja, a városok között nagy eltérések vannak.

Íme a teljes lista:

  1. Lisszabon 224,76 font (kb. 95,4 ezer forint)
  2. Vilnius 225,01 font (kb. 95,5 ezer forint)
  3. Krakkó 250,91 font (kb. 106 ezer forint)
  4. Athén 262,22 font (kb. 111 ezer forint)
  5. Riga 284,99 font (kb. 121 ezer forint)
  6. Porto 325,30 font (kb. 138 ezer forint)
  7. Zágráb 329,72 font (kb. 140 ezer forint)
  8. Budapest 330,53 font (kb. 140,2 ezer forint)
  9. Varsó 330,95 font (kb. 140,4 ezer forint)
  10. Lille 332,11 font (kb. 141 ezer forint)

Ajánljuk figyelmedbe: Milliókat fizet a legszebb olasz falu, csak költözzünk oda

Forrás: Express

Ne hagyd ki!