Hotelszoba belülről fehér árnyalatban
Fotó: Unsplash

Szállodások! Vendéglősök! Jön a kötelező minősítés!

Minősíttetniük kell magukat a hazai szállásadóknak, vendéglátóknak és turisztikai attrakciót működtető vállalkozásoknak egy frissen megjelent kormányrendelet szerint. Az előírás a kereskedelmi és magánszállásokra egyaránt vonatkozik.


​Minősített hotelek

Regisztráltatniuk, adatot szolgáltatniuk és minősíttetniük kell magukat a magyar idegenforgalmi vállalkozásoknak, akiket rendszeresen ellenőrizni is fognak – derül ki egy a Magyar Közlönyben nemrégiben megjelent kormányrendeletből. A jogszabály szerint vendégeket fogadni csak olyan szállásokon lehet, ahol működik szálláshelykezelő szoftver és amelynek van érvényes szálláshely minősítése. Mielőtt egy szálláshely megkezdi a működését, kötelező minősítést kérnie. Ezt a feladatot a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület (MTMT) Nonprofit Kft. fogja végezni.

​Szigorú ellenőrzés várható

A minősítést három évente meg kell ismételni, a vizsgálatot a szálláshely üzemeltetőjének kell kérnie. Hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, azt az MTMT honlapján teszik majd közzé. A szervezet a szálláshely műszaki állapotát, felszereltségét és szolgáltatásainak színvonalát fogja nézni. Ezen felül a területileg illetékes jegyzőnek is kötelessége lesz, hogy hat évente legalább egyszer ellenőrizze a szálláshely szolgáltatókat. Ha valamit nem talál rendben, a jegyző azonnali hatállyal megtilthatja a szálláshely üzemeltetését és pénzbírságot is kiszabhat.

​Mikortól indul?

A idegenforgalmi vállalkozásoknak a minősítéshez regisztrálniuk kell a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK). Ezt a szállodák és panziók 2021. december 31-ig, a kempingek, üdülőházak és közösségi szálláshelyek 2022. június 30-ig, a magán- és egyéb szálláshelyek 2023. január 1-ig tehetik meg.

​A vendéglősökre is vonatkozik!

A kormányrendelet értelmében a területileg illetékes jegyző felel azért, hogy a vendéglátó üzletek is regisztráljanak és szolgáltassanak adatokat a NTAK-nak. Az adatszolgáltatási kötelezettséget egy erre a célra kifejlesztett szoftverrel lehet teljesíteni. Hogy ezt megteszik-e, azt évente legalább egy alkalommal ellenőrizni is fogják. Ha a vendéglősök nem regisztrálnak, működésüket a jegyző azonnali hatállyal felfüggeszti, egészen addig, míg az adatszolgáltatás meg nem történik.


Ne hagyd ki!