Zuhanyzó férfi rejtett kamerába néz
Fotó: Shutterstock

Így tudod megtalálni a rejtett kamerát a szállásodon

Egyre hozzáférhetőbbek és megfizethetőbbek a rejtett kamerák. Érdemes elvégezni néhány egyszerű lépést, hogy megbizonyosodjunk felőle: szálláshelyünk tiszta.


Kenneth Bombace, a Global Threat Solutions vezetője elmondta: mit tehet az egyszerű vakációzó, ha át akarja nézni a hotelszobát vagy az apartmanszállást.

A jó öreg fizikai keresés

A rejtett kamerák utáni kutatást a fürdőszobában és a hálószobában érdemes kezdeni.

Az Airbnb-házigazdák számára megengedett kamerák elhelyezése, de ezekről tájékoztatniuk kell a vendégeket, illetve természetesen nem tehetnek kamerát privát helyiségekbe.

Szinte az összes kamera elektromos eszközökbe van elrejtve, például villanykapcsolókba, termosztátokba, rádiós ébresztőórákba. Olyasmit kell keresni, ami a szokásostól eltér, aztán pedig közelebbről megvizsgálni.

Bombace minden szálláshelyen azzal kezdi, hogy kihúzza a rádiós ébresztőórát, és beteszi egy fiókba.

Fontos támpont, hogy még a leggondosabban eldugott kamerákból is látszik valamennyi üveg, ami visszaveri a fényt.

Ha egy zseblámpával rávilágítunk a gyanús dologra, és fényvisszaverődést tapasztalunk, akkor elég valószínű, hogy ott kamera van.

Fontos a figyelem: ha túl gyorsan haladunk a kereséssel, ha türelmetlenek vagyunk, elsétálhatunk a kamera mellett.

Vessünk egy pillantást a wifi-hálózatra

Ahhoz, hogy a felvételeket távolról is meg tudják nézni, a kamerának egy helyi wifi-hálózathoz kell kapcsolódnia. Ezt feltérképezhetjük egy wifi-szkennelő app-pal.

A titkos felvételeket készítők, ha okosak, akkor egy külön wifi-hálózatot használnak a streamelésre, de ezek az appok azt is felderítik, hány hálózat van a házban. Ez általában működik, de nem minden esetben.

Vegyél egy kameradetektort 

A kameradetektorok a rejtett kamerákhoz kapcsolódó rádiófrekvenciákat szkennelik. Már online is könnyen meg lehet őket vásárolni, de csak akkor hasznosak, ha a rejtett kamera adattovábbítást végez.

Sokban azonban SD-kártya van, amely csak eltárolja az adatokat, ezeket pedig sokkal nehezebb felfedezni. A legjobbnak még mindig a türelmesen végzett, ódivatú érzékszervi kutatás tűnik.

Ne hagyd ki!