Az idős Albert Einstein fekete-fehér fényképe, amelyen hosszú, ősz haja és bajsza van
Fotó: Pixabay

Rekordáron kelt el Einstein kézirata a relativitáselméletről

A Christie's aukciósház párizsi árverésén 11 millió euróért, átszámítva több mint négymilliárd forintért kelt el Albert Einstein Nobel-díjas fizikus egyik ritka kézirata, amely a relativitáselmélet korai számításait tartalmazza.


Betekintés egy zseni agyába

A Christie's árverése rekordot döntött, korábban soha nem fizettek ekkora összeget egyetlen aláírt tudományos dokumentumért sem. Persze ez annyira nem is meglepő, hiszen az 1915-ben publikált elmélet alapjaiban változtatta meg az emberiség gondolkodását a térről, az időről és a gravitációról.

A kéziraton található számításokat Einstein 1913 és 1914 között jegyezte le svájci kollégájával, Michele Besso-val. Besso-nak köszönhetjük, hogy ilyen jó állapotban fennmaradt a különlegesen ritka dokumentum, ami remek betekintést nyújt az emberiség egyik legzseniálisabb tudósának gondolkodásába.

Einstein olyan ember volt, aki nagyon kevés jegyzetet készített, ezért maga a tény is rendkívüli, hogy a kézirat fennmaradt és eljutott hozzánk

-mondta Vincent Belloy, az aukciósház szakértője.

Felbecsülhető?

Az 54 oldalas kézirat fekete tollal írt kalkulációkat, hibás számításokat és áthúzott egyenleteket is tartalmaz. Remekül szemlélteti a tökéletesített elmélethez vezető utat. A Christie's szerint az eladás "a világ minden tájáról vonzotta a gyűjtőket, akik tisztában voltak a dokumentum fontosságával".

Az egész világon csupán kettő kézirat maradt fenn, amelyben a híres fizikus a relativitáselméletet próbálja megalkotni.

Tavaly májusban Einstein levele, amely az elmélet leghíresebb egyenletét, az E=mc²-t tartalmazza, több mint 1,2 millió dollárért, azaz nagyjából 400 millió forintért kelt el.

Ne hagyd ki!