Az Ever Given Szuezi-csatorna partjába szorult bulba orrát próbálják kiszabadítani markolókkal és vontatóhajókkal
Fotó: Shutterstock

Így amortizálta le a Szuezi kaland a híres hajót, mutatjuk a fotókat

Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni a világ egyik legnagyobb konténerhajóját, amely idén márciusban keresztbe fordult a Szuezi-csatornában. Az Ever Given-t nemrég kiemelték a vízből, és kiderült, milyen károkat okozott a hajótestben a globális kereskedelmet megbénító baleset.



Egy hajó mind felett

Az Ever Given a maga 220 ezer tonnájával a világ egyik legnagyobb konténerhajója. Nagyjából akkora, mint a magyar parlament, fedélzetén akár 20 ezer konténer is elfér. Miután március 23-án keresztbe fordult a Szuezi-csatornán, a helyi hatóságoknak hat napjukba tellett kiszabadítani a hajót, amelynek orra, pontosabban a bulba orra 24 kilométer per órás sebességgel a partszakaszba fúródott. A mentésben csaknem 30 ezer köbméter homokot és sarat távolítottak el a hajó környékéről. A világ sokáig azzal volt elfoglalva, hogy mekkora károkat okozott a globális kereskedelemben az alig hatnapos fennakadás, most viszont az is kiderült, hogy mi történt a hajótesttel a „kényszerhorgonyzás" során.

Hatalmas károk

Az Ever Given sérült hajótestéről készült képek azután láttak napvilágot, hogy a kínai Qingdao kikötőben kiemelték, hogy megjavítsák. Kiderült, hogy az alig egyhetes kaland jelentős károkat okozott a teherszállítóban, amelynek bulba orra (alsó orrszakasz) teljesen tönkrement. Dr. Salvatore R. Mercogliano, a Campbell Egyetem történettudományi docense és az Egyesült Államok Kereskedelmi Tengerészeti Akadémiájának adjunktusa szerint a kár olyan súlyos, hogy az alsó orrszakaszt úgy ahogy van, ki kell cserélni. Ez úgy fog kinézni, hogy a sérült részt kivágják a hajótestből, és lecserélik az újonnan legyártott bulba orra. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora a javítás anyagi vonzata.

Nagyobb a füstje, mint a lángja?

A Szuezi-csatorna a globális szállítmányozás egyik legfontosabb átkelőhelye, a tengeri világkereskedelem 12 százaléka megy itt keresztül. Amikor minden flottul megy, akkor egy átlagos napon nyugati irányba 5,1, keleti irányba pedig 4,5 milliárd dollárnyi áru hajózik át. Ez azt jelenti, hogy óránként 400 millió dollárnyi értékű termék akadt fenn márciusban az Ever Given miatt. A londoni Revenitiv pénzügyi vállalat számításai szerint Egyiptom 95 millió dolláros tranzitdíjtól esett el a káosz miatt. Az ország eleinte egymilliárd dolláros kárpótlási díjat követelt a hajó biztosítójától, amelyet később 550 millióra csökkentettek. Az nem derült ki, hogy végül mennyit fizetett a biztosító Egyiptomnak. Annyit viszont lehet tudni, hogy a UK Club és a hajó tulajdonosa, a Shoei Kisen Kaisha vállalat korábban 150 millió dollárt ajánlott fel a szabadon engedésért.

A fennakadás ellenére a Szuezi-csatorna története legsikeresebb pénzügyi évét zárta le június 30-án. A csatorna Hatóságának (SCA) jelentése szerint 2021. első félévében már több mint 9763 hajó haladt át az átkelőn, ami két százalékos növekedést jelent a tavalyi, azonos időszakhoz képest. A SCA azt is közölte, hogy 2020-ban 19 ezernél is több hajó kelt át a csatornán. Ennek a forgalomnak köszönhető a rekordnak számító 5,84 milliárd dolláros éves nettó árbevétel.

Ne hagyd ki!