Karbantartás miatt nem érkezik orosz gáz az Északi Áramlaton keresztül Európába
Fotó: Shutterstock

Éppen most kell javítani, nem jön gáz az Északi Áramlaton

Nullára csökkent a gázáramlás az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül, miután a Portovaja kompresszorállomáson megkezdődtek a tervezett javítási munkálatok - közölte a Kommerszant orosz gazdasági lap a vezeték üzemeltetője, a Nord Stream AG adataira hivatkozva.


A lap által idézett megfigyelési adatok szerint közép-európai idő szerint szerdán hajnali egy óra után a szállítás 14 437 484 kilowattóráról 10 ezer kilowattórára, hat óra után pedig nullára csökkent.


Az előzetes tájékoztatás szerint augusztus 31-én közép-európai idő szerint három órától szeptember 3-án moszkvai idő szerint három óráig nem lesz gázszállítás a vezetéken keresztül. A javítási munkálatok befejezése után a gázszivattyúzás a vezetéken keresztül napi 33 millió köbméteres szinten áll helyre. Múlt héten, egyebek között a gázvezeték közelgő leállásának hatására a gáz ára Európában elérte az ezer köbméterenkénti háromezer dollárt.

Az Európai Unió gáztárolási rendelete augusztustól novemberig havi bontásban írja elő az egyes országoknak a betárolandó földgáz mennyiségét. Magyarországnak november 1-jéig ötéves átlagfogyasztása 35 százalékát kell betárolnia, ez 3,65 milliárd köbméter. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal augusztus 25-i adatai szerint az öt hazai gáztárolóba 3,88 milliárd köbméter földgáz található, ami 226,7 millió köbméterrel több az unió által november 1-jére előírt mennyiségnél. Ez az elmúlt ötéves átlagfogyasztás 37,17 százaléka, az éves lakossági fogyasztás 98 százaléka. A fogyasztás arányos feltöltöttségben hazánk uniós összehasonlításban a negyedik legjobb. Az összkapacitást tekintve a tárolóink töltöttségi szintje 61,31 százalékos.

Megírtuk, hogy Oroszország naponta becslések szerint 10 millió dollár (4,1 milliárd forint) értékű földgázt éget el a finn határ közelében, miután csökkentette az Európába szállított gáz mennyiségét. Ez évi 1,6 milliárd köbméternek felel meg, ami a kontinens gázigényének fél százaléka. A Gazprom portovajai üzemében zajló gázégetés szakértők szerint környezeti katasztrófa, miután az eljárás napi 9 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásával jár. Ez a mennyiség 1100 átlagos amerikai háztartás éves összkibocsátásának felel meg. Egyes vélemények szerint elképzelhető, hogy Oroszország politikai állásfoglalást tesz közzé: azt üzeni Európának: " elégetjük a gázt, ha megnehezítitek, hogy piacra juttassuk".


Ne hagyd ki!