A Google megengedi, hogy háborúnak nevezzék az ukrajnai harcokat
Fotó: Shutterstock

Elege lehet Putyinnak a Google-ből

Ugyan májusban csődöt jelentett a Google oroszországi leányvállalata, az orosz médiahatóság most mégis több százmillió dolláros bírságot szabott ki rá oroszellenes tartalmak terjesztése miatt. Például mert engedte háborúnak nevezni az ukrajnai „különleges katonai műveletet”.


Megbírságolta Oroszország a Google-t

21,1 milliárd rubelre, azaz több mint 370 millió dollárra büntette a Roszkomnadzor orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság a Google-t. Ennek oka, hogy nem távolított el az orosz kormány által illegálisnak ítélt - leginkább az ukrajnai háborúról szóló - tartalmakat, elsősorban a YouTube-ról – írja a hwsw.hu.

Oroszország ugyan régóta nehezményezi, hogy külföldi techcégek nem törlik a platformjaikról a moszkvai vezetésnek nem tetsző tartalmakat, azonban eddig nem blokkolta sem a YouTube-ot, sem a Facebookot, sem az Instagramot. Májusban ki is jelentették, hogy a videómegosztós portál esetében nem terveznek ilyent, mivel azzal nem járnának jól az orosz felhasználók sem.

Moszkva szerint nincs háború Ukrajnában

Mint fentebb említettük, a bíróság azért bírságolta meg az Alphabet leánycégét, mert nem törölte a tiltott anyagokat, egészen pontosan az „ukrajnai különleges katonai műveletről szóló hamisítványokat, melyek lejáratják az orosz föderáció fegyveres erőit”. Moszkva álláspontja ugyanis az, hogy Ukrajnában nem háború, hanem „különleges katonai művelet” zajlik, amivel Oroszország a saját biztonságát védi. Emellett a Google engedélyezi a „szélsőséges nézeteket” népszerűsítő tartalmakat, és bátorítja a gyerekeket, hogy vegyenek részt a zavargásokban.

Az oroszok emellett hónapok óta blokkolják a Google News hírgyűjtőt, mivel az „hamis” információkat terjesztett az orosz fegyveres erőkről.

A Google semmibe veszi az orosz törvényeket, viselkedésével kockáztatja az orosz piacon való jelenlétét

- nyilatkozta az ügy kapcsán Anton Gorelkin, a Kreml információs politikával foglalkozó bizottságának helyettes vezetője.

Gyakorlatilag ott sincs a Google

A Google moszkvai leányvállalatának bankszámláit egyébként májusban lefoglalták az oroszországi hatóságok, hasonló okokra hivatkozva, amiért a cég már akkor fizetésképtelenné nyilvánította magát és csődöt jelentett.

Az Alphabet gyakorlatilag rögtön azután kivonult az országból, hogy Oroszország bevonult Ukrajnába. Felfüggesztette a reklámok értékesítését és a szoftverfrissítések elérhetőségét, letiltotta az alkalmazás-vásárlás lehetőségét a helyi Play Áruházban, ahogy a YouTube fizetős szolgáltatásit is, utána csak a kereső, a Google Térkép és a YouTube alapfunkciói maradtak – írja a portál.

Az orosz hatóságok a bírságot a Google éves oroszországi bevételének arányában állapították meg. Azonban nem ez az első eset, hogy büntették a céget, mert nem tett eleget a helyi cenzúrának. 2018-ban 700 ezer rubelre, tavaly 7,2 milliárd rubelre büntették őket.

Ne hagyd ki!