Érkeznek az indiai és vietnámi Apple-termékek
Fotó: Shutterstock

Lehet, hogy elbúcsúzhatunk a kínai iPhone-októl

Az Apple termékeinek jelentős része készült Kínában az elmúlt években. Azonban az amerikai központú cég fokozatosan építi ki gyártóbázisait a kelet-ázsiai országon kívül. Például hamarosan Indiában gyárthatják az iPhone-ok negyedét.


Indiába kerülhet a kínai iPhone-gyártás jelentős része

A koronavírus-járvány miatti korlátozások és a geopolitikai feszültség okán mérsékelné Kína fontosságát az iPhone-gyártásban az amerikai Apple. A J.P. Morgan friss elemzése szerint emiatt 2025-re négy iPhone-ból egy Indiában készülhet. A brókercég azzal számol, hogy az iPhone 14-ek körülbelül öt százalékát az indiai szubkontinensen gyárthatják már az idei év végén, ami Kína után a világ második legnagyobb okostelefon-piaca – írja a hwsw.

Emellett szintén 2025-re az összes Apple termék 25 százalékának a gyártása a kelet-ázsiai országon kívülre kerülhet. Egyébként India már 2017-től készít iPhone-okat, eleinte kis darabszámban a helyi piacra fókuszálva, az Apple bérgyártója a Wistron gyáraiban.

Készülődnek a cégek az indiai bővítésre

Az elemzők szerint az Apple belátható időn belül minősíteni fogja indiai beszállítóit. A dél-ázsiai országhoz köthető Tata Group néhány hete tárgyalt a Wistronnal egy közös gyártókapacitás kiépítéséről az iPhone-ok összeszereléséhez az országban. Ezért akár már jövőre az iPhone 15 gyártását a Foxconn és a Wistron gyártólétesítményei végezhetik párhuzamosan a kínai gyártással.

Mindemellett Vietnám is jelentős szerepet kap az Apple-termékek előállításában. Az amerikai cég két gyártópartnere, a Foxconn és a Luxshare Precision Industry is megkezdte az Apple Watch-ok és MacBookok próbagyártását az észak-vietnámi üzemeikben.

Egyébként az Indokínai-félszigeten fekvő ország az almás vállalat második legnagyobb gyártóbázisa Kína után. 2025-re ott készülhet az összes iPad és Apple Watch 20 százaléka, a MacBookok 5 százaléka és az AirPods 65 százaléka.

Sok a bizonytalanság Kína körül

A pandémia miatt az elmúlt években szakadoztak a globális ellátási láncok, számos céget hozva nehéz helyzetben. Ezért több vállalat döntött úgy, hogy áthelyezi gyártókapacitásait, és/vagy megváltoztatja a beszerzési forrásait. Ez a folyamat manapság felgyorsult. Az Apple emellett azért is sietteti a gyártása diverzifikálását, mert könnyen elmérgesedhet a kapcsolat az Egyesült Államok és Kína között a jövőben.


Ne hagyd ki!