Egy pohár sötétbarna Guinness fehér habbal
Fotó: Shutterstock

A járványt átveszéltek, de most sorra zárnak be a kocsmák

Rekordszintre csökkent az angliai és walesi kocsmák száma, és a tendencia várhatóan folytatódik. Nem elég, hogy a pandémia miatt zárva kellett tartaniuk, most az extrém áremelkedés nyeli el a profitot.

Az Altus ingatlantanácsadó csoport felmérése szerint júniusban kevesebb, mint negyvenezer, összesen 39970 italmérés volt az Egyesült Királysághoz tartozó két országrészben.

Csapás csapás hátán

Angliában és Walesben tíz év alatt, 2012 óta hétezer kocsma szűnt meg. Ennek oka főként a pandémia, újonnan pedig az áremelkedés. Emellett a fiatalabb generációk állítólag kevesebb alkoholt fogyasztanak, másrészt a szupermarketekben olcsóbban hozzá lehet jutni az italokhoz.

A kormány korábban adócsökkentésekkel próbált segíteni, de iparági szereplők szerint ez még mindig kevés az életben maradáshoz, további támogatásra lenne szükségük.

2019-ben a brit statisztikai hivatal szerint a csökkenő tendencia megtorpant, és hosszú évek után először kezdett növekedni az italmérések száma. A pandémia azonban ezt elsöpörte, hiszen a szociális távolságtartás miatt a kocsmáknak is be kellett zárniuk.

A kocsmák figyelemreméltóan ellenállóak voltak a pandémia idején, most azonban új csapásokkal kell szembenézniük: az emelkedő energiaárak, az inflációs nyomás és a növekvő adóterhek miatt egyre magasabbak a fenntartási költségek

- mondta a BBC-nek Robert Hayton, az Altus brit vezetője.

Közösségi helyek

Az Altus felmérése szerint 2021-ben Angliában és Walesben 400 kocsma húzta le a redőnyt, majd 2022 első felében újabb 200, miután az inflációs áremelkedés után már nem volt kifizetődő a fenntartásuk.

Az év első hat hónapjában West Midlands veszített a legtöbb kocsmát, 28-at. A második helyen holtversenyben London és Kelet-Anglia áll, 24-24 megszűnt italméréssel. Ezeket vagy lerombolták, vagy átalakították más célokra, ami azt jelenti, hogy a helyi közösségek örökre elveszítették őket.

A Brit Sör és Kocsma Szövetség vezetője, Emma McLarkin szerint a kocsmák kényszerű bezárása hatalmas veszteség a helyi közösségek számára. Úgy véli, hogy a kutatás számai kétségbeejtő helyzetet mutatnak.

A szektort épp most sújtotta olyan kemény két év, ami emberemlékezet óta nem volt, most pedig az extrém módon emelkedő költségek támasztanak újabb kihívást. Kulcsfontosságú, hogy segítségek kapjunk, ellenkező esetben évről évre újabb kocsmák kényszerülnek bezárásra

- tette hozzá.

Itt írtunk arról, hogy egy 1200 éves angol pub is bezárt.


Ne hagyd ki!