Meghan Markle és Harry herceg télikabátban
Fotó: Shutterstock

A Netflix leállítja Meghan Markle animációs sorozatát

A Netflix leállította a fejlesztési fázisban lévő Pearl animációs sorozat készítését – jelentette be a streamingszolgáltató. A sorozatot a Sussex-i hercegné, Meghan Markle jegyzi.



A Netflix a Pearlön kívül más projektjeit is kénytelen volt törölni, miután komoly előfizetői tábort, tehát sok pénzt veszített.

Történelmi nőalakok

A Pearl főszereplője egy 12 éves lány lett volna, akire nagy hatást tesznek a történelem befolyásos nőalakjai. Az Archewell Productions, a Sussex-i herceg és hercegné közös cége tavaly jelentette be, hogy a sorozat producere Meghan Markle lesz.

A Netflix ugyanakkor megerősítette, hogy számos más projektben folytatja az együttműködést az Archewell-lel, egyebek között elkészül az Invictus-játékokhoz kötődő dokumentumfilm sorozat.

A streamingszolgáltató azt is közölte, hogy egyelőre hanyagolja két, gyermekeknek szóló rajzfilmsorozatát, a Dino Daycare-t és a Boons and Curses-t is.

Van, ahol azonban extra költést jelentett be a Netflix: pár napja közölték, hogy több eredeti filmre is szerződést kötöttek a japán Studio Coloridóval, hogy erősítsék anime-kínálatukat. Ezzel egyrészt ázsiai előfizetőik számát szeretnék növelni, másrészt úgy tapasztalták, hogy az animék egyre népszerűbbek Ázsián kívül is. Erről bővebben itt írtunk.

A jelszómegosztásnak vége

Áprilisban a streamingszolgáltató bejelentette, hogy az első negyedévben 200 ezer előfizetőt veszített. Ráadásul arra számít, hogy júliusig további 2 millió ügyfelük ugyancsak távozik majd. Egyesek spórolási célból döntenek így, mások szerint túl sok tartalom közül választhatnak a Netflix nélkül is, emellett erős versenytársak, mint az Amazon vagy a Disney is megjelentek a piacon.

A Netflixnek jelenleg világszerte 222 millió előfizetője van. A pandémia idején számuk szépen gyarapodott, majd elért egy platót, most pedig csökkenésnek indult, a Covid-szigorítások feloldásával és az infláció elszabadulásával párhuzamosan.

Saját becslésük szerint csak az orosz piacról való márciusi kivonulásuk miatt 700 ezer előfizetőt veszítettek.

A Netflix azt ígérte, hogy a jövőben fellép azokkal szemben, akik megosztják a bejelentkezési információikat. 100 millióra becsülik azok számát, akik nem előfizetőként használják a platformot. Hogy efölött miért hunyt szemet mostanáig a cég, arról itt lehet bővebben olvasni.

Ne hagyd ki!