Ukrajna több területén is romokban van az infrastruktúra
Fotó: Shutterstock

Kiszámolták, ennyibe kerülhet Ukrajna újjáépítése

Szinte felfoghatatlan összegről van szó.


Jelentős támogatásra számít Kijev a G7-es országoktól

Nagyjából 50 milliárd dollár (több mint 17,3 billiárd forint – a szerk.) pusztán pénzügyi támogatásra számít Ukrajna a G7-es országoktól, azaz az Egyesült Államoktól, az Egyesült Királyságtól, Franciaországtól, Japántól, Németországtól és Olaszországtól – írja az Infostart.hu az ukrán elnök gazdasági tanácsadójának nyilatkozatára hivatkozva.

Ezt az összeget 0 százalékos kamatozású kötvények kibocsátásából származó bevétellel egészítené ki Kijev a következő hat hónap költségvetési hiányának fedezése érdekében.

A várt 50 milliárd dollár azonban csak töredéke annak az összegnek, amennyibe keleti szomszédunk helyreállítása kerülhet a háború után. A szakértői becslések alapján 1000 milliárd dollárba kerülne a teljes újjáépítés.

Az országban az infláció idén egyébként 10 és 20 százalék között alakulhat. A kedvezőbb érték akkor realizálódhat, ha hamarosan véget ér a háború.

Lassú lesz a kilábalás

Korábban EBBEN a cikkünkben írtunk róla, hogy 2037-ig nem valószínű, hogy talpra fog állni az ukrán gazdaság. A várhatóan hosszú kilábalás mögött elsősorban a számos halálos áldozat és a több területen romokban lévő ukrán infrastruktúra áll. A háború kitörése előtt a szakértők 3,3 százalékos gazdasági növekedést vártak az idén Ukrajnától, ezt az előrejelzést azonban mostanra 46,5 százalékos visszaesésre módosították.

A szakemberek Oroszországra is megváltoztatták prognózisukat. Az orosz gazdaságot leginkább a nyugati szankciók rogyaszthatják meg, és csak kisebb mértékben a háború költségei. Az eurázsiai országban a korábban jósolt 2,6 százalékos növekedés helyett 10,1 százalékos GDP-csökkenéssel kalkulálnak a szakemberek 2022-ben.

Azonban nem csak Kijevet és Moszkvát érinti súlyosan a háború, hanem Európa legtöbb országára hatással van. Mindezek fényében a szakemberek 4 százalékról 3,3 százalékra módosították például az eurozóna államainak várható idei növekedését is.

Éjszaka vetnek ez ukrán gazdák, hogy legyen mit betakarítani

A szakemberek Ukrajnára vonatkozó előrejelzésével egybecseng az a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos korábbi hírünk is (ITT olvashatod), amely jól példázza a keleti szomszédunk gazdaságának jelenlegi állapotát.

A nemrégiben lemondott Roman Lescsenko ukrán mezőgazdasági miniszter szerint az ukrajnai mezőgazdászok éjjel vetnek, azért, hogy ne maradjon ki az idei termés, azonban így is a korábbi 15 millió hektár helyett csupán 7 millió hektár termőföldet tudnak megművelni.

Ne hagyd ki!