A KSH 2026 januári adataiból kiderül, hogy durván 2,28 millió magyar kapott sajt jogú nyugdíjat, nyugellátást. Az idősek helyzete nem túl bíztató, az átlagos ellátás havi összege februárban kicsivel elmaradt a 240 ezer forinttól. De ha csak az öregségi nyugdíjra nézünk, akkor sem sokkal fényesebb a helyzet, ott az átlagösszeg 261 ezer forint körül alakult - írja a portál.

A bérekkel összevetve nagy a különbség.  A februári 417 ezer forintos nettó mediánbérnél még mindig nagyságrendileg 2,07 millió személy kap kevesebb ellátást, ez a nyugellátásban részesülők több, mint 91 százaléka.


 

A KSH publikálta a saját jogon kapott nyugellátásra jogosultak eloszlását is. Ebből az is kiderült, hogy hányan tartoztak az egyes jövedelmi sávokba idén januárban.

Ezen adatok között van pozitívum is, a helyzet ugyanis a 2025. januári adatokhoz képest javult. A 100 ezer forint alatti havi jövedelemmel rendelkezők 9 ezer fővel kevesebben, míg a 100 és 200 ezer forint közötti ellátásban részesülők 116 ezer fővel voltak kevesebben idén januárban, mint egy évvel korábban.

A Bankmonitor számításai szerint a létminimumhoz szükséges megélhetési költség az idei évben 178 600 forint körül lehet az egyedülálló idősek esetében. Ezek alapján mintegy 715 ezer nyugdíjas ellátása nem érheti el a becsült létminimum összegét. Ők más kiegészítő bevétel nélkül nagyon nehéz helyzetben élhetnek. Ez a nyugellátásban részesülőknek durván a 31,4 százaléka.
 

1
Itt a legmagasabb, itt a legalacsonyabb az átlagnyugdíj

A XII. kerületben élő nyugdíjasok átlagosan több mint 358 ezer forintot kapnak, ez a legmagasabb összeg az országban. Utána következik a II. kerület közel 357 ezer, majd az I. kerület 345 ezer forinttal. 

A fővároson belül a VII., a VIII. és XX. kerületben lakó időseknek jut a legalacsonyabb összeg, a szóban forgó városrészekben 282-285 ezer forintról van szó, ám még ez is meghaladja a 261 ezres országos átlagot - írja a HVG a KSH-tól elkért részletes adatok alapján.

A járások közül Budakeszi járásban élő nyugdíjasok állnak az élen 312 ezer forinttal. Ebben az összevetésben a Tiszaújvárosi járás a második 307 ezer, a harmadik hely pedig a Dunakeszi járásé, ahol 298 ezer forint az átlag. A legalacsonyabb átlagértékek a Csengeri, a Mórahalmi, a Kiskőrösi és Kisteleki járásra jellemzőek, utóbbiakban kevesebb mint 200 ezer forint jut átlagosan az időseknek. 

 

2