kedd, 2026. július 21.
Image
Munka
Egy friss felmérés alapján a magyar munkavállalók többsége csak akkor pártolná a négynapos munkahét bevezetését, ha az nem járna a napi munkaidő meghosszabbításával – vagyis, ha heti szinten…
Image
Bűncselekmény
A Kiskőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy Pest vármegyei vállalkozó ellen, aki jelentős mennyiségű, részben veszélyes hulladékot helyezett el és tárolt engedély nélkül két különböző ingatlanon. A…
Image
Európai Unió
A magyar kormány már az utolsó pillanatokig csiszolgatott tervezet ismertetése előtt elutasította, elsőre az Európai Parlament is így reagált a javaslatra. Tervezetről van szó, amiről az egyeztetés…
Image
Bank
Az OTP Csoport a második helyen végzett Európa legjobban teljesítő bankjai között az S&P Global Market Intelligence 2025-ös rangsorában a tavalyi első helyezés után - közölte a hitelintézet.
Image
Adó
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A 2,5 milliárd forintot meghaladó áfacsalási…
Image
Életmód
Több száz elítélt bűnözőt vontak be abba az amerikai és európai egyetemek által végzett, rendhagyó kutatásba, amelyben azt vizsgálták, milyen szempontok szerint választják ki a betörők a nyaraláskor…
Image
Ingatlan
Egy év alatt négyzetméterenként 85 ezer forintról 69 ezer forintra csökkent az árkülönbség a tégla és a panel lakások között. Az érdeklődés azonban nagyobb a téglaépítésű otthonok iránt.
Image
Tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 ezer pontos záróértéket, ezzel új történelmi mérföldkövet ért el a hazai tőzsde. Az 1991-ben 1000 pontról…

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök