Több önkormányzat vezette a számláját a Sberbanknál
Fotó: Shutterstock

Ezeket az önkormányzatokat érinti a Sberbank csődje

Több olyan önkormányzat kap egyedi, vissza nem térítendő támogatást a kormánytól, amely eddig a végelszámolás alá került Sberbanknál vezette a számláit.

Végelszámolás alatt a Sberbank

Tegnap írtunk róla, hogy az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál. A Sberbank Magyarország Zrt. súlyos likviditási és tőkehelyzete miatt a Magyar Nemzeti Bank is visszavonta a hazai hitelintézet tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 10 munkanapon belül – az adott betétes tényleges betétösszegétől függően – akár 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 36 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján. A kártalanítás a magyar Sberbanktól az OBA-nak átadott információk alapján automatikus, azt az ügyfeleknek nem kell kérelmezniük a magyar garanciaintézménynél. A további tudnivalókról ITT írtunk.

Segít a kormány

A legújabb Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány egyedi, vissza nem térítendő támogatást nyújt azoknak az önkormányzatoknak, amelyek eddig a Sberbanknál vezették a számláikat. A rendelet 14 önkormányzatot érint. A települések támogatási előlegként, pályázat vagy kérelem benyújtása nélkül juthatnak az összeghez.

A Közlönyben továbbá szerepel az is, hogy a támogatás március 31-ig használható fel. Az önkormányzatoknak a Sberbanknál a tegnapi napon (március 2.) fennálló követelésükből a megtérülő összeget április 30-ig, vagy amennyiben a kifizetés későbbi időpontig történik, a megtérülést követő 30 napon belül kell visszafizetniük.

Valamivel több mint 282 millió forintot csoportosított át a kormány az érintett települések megsegítésére, valamint vizsgálja ezen önkormányzatok pénzügyi helyzetét is. A határozat melléklete értelmében az egyszeri juttatás bérek kifizetésére használható fel.

A támogatott települések és a támogatás összege

  1. Bálványos (1 111 536 Ft)
  2. Bánokszentgyörgy (5 720 442 Ft)
  3. Borsfa (3 043 105 Ft)
  4. Felsőpakony (16 122 983 Ft)
  5. Fityeház (2 254 742 Ft)
  6. Homokkomárom (983 577 Ft)
  7. Kereki (1 540 434 Ft)
  8. Murakeresztúr (8 721 609 Ft)
  9. Nagykanizsa (161 338 495 Ft)
  10. Orosztony (2 194 096 Ft)
  11. Pilisvörösvár (73 301 552 Ft)
  12. Sormás (1 309 996 Ft)
  13. Szántód (3 405 059 Ft)
  14. Szólád (1 184 625 Ft)