2024 végén még 1,165 millió hitelkártyát tartott nyilván az MNB, így a számok azt mutatják, hogy idén, a március végéig tartó három hónap leforgása alatt csaknem 8 százalékkal – nagyjából 92 ezerrel…
A hitelintézet június 20-tól komoly karbantartási munkálatokat indít, amik a hónap végéig tartanak. Számos szolgáltatás nem, vagy csak részlegesen lesz elérhető. Mutatjuk a részleteket.
Már 64 olyan szakma van az országban, amelyben egymillió forint fölött van a havi bruttó átlagbér, a legjobban fizető két szakmában pedig 3 millió forintnál is többet lehet keresni.
Egy friss amerikai kutatás szerint a mesterdiploma nem feltétlenül jelent jobb teljesítményt, mégis jelentős bérprémium jár érte. A munkáltatók inkább a végzettség szimbolikus értékét díjazzák…
A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók igencsak "mozgékonyak" a munkaerőpiacon: a karrierépítés érdekében 75 százalékuk kész belföldi költözésre, és 63 százalékuk a diploma…
Magyarországon jelentős területi különbségek mutatkoznak a keresetekben. A Központi Statisztikai Hivatal 2025 első negyedéves adatai alapján a Bankmonitor azt mutatta be, hol a legalacsonyabb és hol…
Messze magasan Cristiano Ronaldo termelte tavaly a legtöbb pénzt a sport világában, 275 millió dollárt (közel 100 milliárd forint) keresett. A második helyen végzett Stephen Curry kosárlabdasztár, a…
Aki állást keres, annak a fizetés a legfontosabb szempont. A munkahelyen azonban a legtöbben a barátságos légkört, a közelséget és a stabilitást értékelik leginkább. Itt a 2000 fős mintán végzett…
Bár a bérek emelkednek, az infláció, a lakásárak és a hitelkamatok még gyorsabban nőnek – a friss adatok szerint ma már 12 évnyi átlagbérre is szükség lehet egy budapesti lakás megvásárlásához.