„Budapesten májusban 0,7 százalékkal kerültek lejjebb az árak, így a fővárosban már két egymást követő hónapban történt csökkenés. Ilyenre utoljára 2022 szeptemberében és októberében volt példa, amikor végigsöpört a rezsiválság a lakáspiacon. A fővárosban ráadásul az elmúlt hat hónapból négyszer csökkent az árindex, amire legutóbb 2020 júliusa és decembere között, a koronavírus-járvány kellős közepén volt példa.” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette, hogy a fővárosi árak alakulását leginkább a kereslet mérséklődése határozza meg.

“Ezekben a hónapokban kezdi a fizetőképes kereslet és a kínálat megtalálni azt az egyensúlyt, ami piaci szempontból is fenntartható. Az árak zsinórban két hónapig csökkentek, a budapesti kereslet pedig részben ennek hatására minimálisan élénkült” – fogalmazott a szakember.
 

A fővárosi agglomerációt lefedő Pest megyében 0,4 százalékkal, a kelet-magyarországi régiókban pedig 0,6-1,7 százalékkal maradtak el a májusi árszintek áprilishoz képest.

A dunántúli országrészekben pedig 0,3-1,2 százalékos havi áremelkedést érzékelhettek a vásárlók. A kétsebességes lakáspiacot jól szemlélteti, hogy a legtöbb régióban nagyságrendileg másfélszeres az éves áremelkedés üteme Budapesthez képest. Pest megyében 15,3 százalék, Észak-Magyarországon 15,9 százalék, Észak-Alföldön 14,5 százalék, Dél-Alföldön 13,1 százalék volt az éves ütem.
 

1
Itt tart a lakások ára

Az ingatlan.com adatai szerint június elején Budapesten az új építésű lakások medián négyzetméterára meghaladta az 1,7 millió forintot, az lakások eladási árának mediánja pedig megközelítette a 102 millió forintot.

Debrecenben az új lakások medián négyzetméterára 1,3 millió, a használtaké pedig 1,12 millió forint. Győrben az új lakásoknál 1,21 millió forint a négyzetméterárak mediánja, a használtaknál ugyanez 979 ezer forint. Előbbieknél 66 millió, utóbbiaknál pedig 61 millió az eladási árak középértéke.
 

2