A Dataforce adatai szerint augusztusban 12 185 Volkswagen T-Roc-ot regisztráltak Európában, ami ugyan 17 százalékos visszaesés az előző évhez képest, mégis elég volt az első helyhez. A Dacia Sandero 11 996 példánnyal lett második, míg a Volkswagen Golf 11 752 eladással a harmadik helyre került, ráadásul utóbbi 24 százalékos növekedést produkált. A negyedik helyen a Mercedes GLC végzett 11 591 példánnyal, ami brutális, 62 százalékos növekedést jelent, az első ötbe pedig a Volkswagen Tiguan fért még be.
 

Január-augusztus: a Dacia Sandero vezet

Ha viszont nemcsak augusztust nézzük, hanem az év első nyolc hónapját, már egészen más a sorrend. A Dacia Sandero 145 424 darabbal továbbra is vezeti az összesített listát, mögötte a Volkswagen Golf áll 133 249 darabbal, majd szorosan a VW T-Roc következik 132 845-ös eladással. A Renault Clio a negyedik 128 941 példánnyal, a Tesla Model Y pedig 126 395-tel az ötödik.
 

1

Május végén adtuk hírül, hogy jelentősen csökkent a Dacia Sandero ára Magyarországon: a román márka legolcsóbb új modellje immár 5,65 millió forintért érhető el.

A harmadik generációs Sandero ráncfelvarrott változata tavaly még közel 6 millió forintról indult, így az árcsökkentés komoly fegyvertény az egyre dráguló újautó-piacon.

Az alapmodell egy 65 lóerős, 1 literes, háromhengeres szívó benzines motort kapott ötfokozatú kézi váltóval. A Sandero 16,7 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, végsebessége 158 km/óra, átlagfogyasztása pedig 5,4 liter.

A kínálatban erősebb kivitel is szerepel: a 100 lóerős turbós TCe 100 motorral szerelt verzió már 6,099 millió forinttól érhető el. Ez a változat 9,7 másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig elérheti a 180 km/órát.

Az alapmodell 15 colos acélfelnit kapott, a magasabb felszereltségű verziók pedig 16 colos kerekekkel érkeznek. A Dacia a Sandero mellé 5 év vagy 100 ezer kilométer garanciát kínál.
 

2