A Toyota RAV4 belépő szintű plug-in hibrid kivitele 21,4 millió forintról indul, ezért egy 268 lóerős, elsőkerék-meghajtású változat vihető haza. A nagyobb teljesítményre vágyók számára a 304 lóerős, összkerekes verzió 22,6 millió forintos alapáron érhető el, míg a csúcsfelszereltség ára elérheti a 26,7 millió forintot is - írja a HVG.
 

1
Jóval olcsóbb a hagyományos

Összehasonlításképp a hagyományos hibrid kivitel jóval olcsóbb: az elsőkerék-hajtású, 185 lóerős változat 17,7 millió forintról indul, míg az összkerekes, 191 lóerős verzió alapára 18,6 millió forint.

Az új plug-in hibrid RAV4 nagyobb akkumulátornak köszönhetően akár a napi ingázást is lehetővé teszi tisztán elektromos módban.
 

2
Karakteres, ugyanakkor hű a tradíciókhoz

Mit érdemes tudni róla? A RAV4 hatodik generációjának külső megjelenése karakteres: szögletes dizájnt kapott, de méreteiben hű maradt elődjéhez: 4,6 méteres hossz, 1,86 méteres szélesség, 1,69 méteres magasság és 2,69 méteres tengelytáv jellemzi.

A vezetőt egy 12,3 colos digitális műszeregység és egy 12,9 colos érintőkijelzős infotainment rendszer fogadja. A belső és csomagtér méretei alapvetően nem változtak, az autó a jól bevált GA-K platformra épül.

Az új RAV4 normál hibrid változata elsőkerék-hajtással 183, összkerékhajtással 191 lóerőt kínál. A csúcsot továbbra is a már említett összkerekes, 304 lóerős plug-in hibrid jelenti. Ez utóbbi álló helyzetből mindössze 5,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára.

A jelentősen megnövelt, 22,7 kWh kapacitású akkumulátorral akár 100 kilométer is megtehető tisztán elektromosan – a korábbi 75 km-es hatótávhoz képest ez komoly előrelépés. Az akár 50 kW-tal is tölthető akkumulátor gyors töltést tesz lehetővé.

A sportos GR Sport változat 2 centiméterrel szélesebb nyomtávot, egyedi futóműhangolást, élesebb kormányreakciókat és 20 colos fekete könnyűfém-felniket kínál.
 

3