Békés megyében is megjelent a madárinfluenza
Fotó: Shutterstock

Mindig rosszkor jön, Békésben is megjelent a madárinfluenza

Egy tótkomlósi tömőlúdtelepen igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a madárinfluenza vírusát - közölte a hivatal. Pont az ünnepek előtt, amikor amúgy is hiány alakulhat ki kétfajta baromfihúsból.


A közlemény szerint a 3080 tömőludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. Az állategészségügyi szakemberek megkezdték az állomány felszámolását, annak érdekében, hogy megakadályozzák a járvány továbbterjedését. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint a kibővített megfigyelési körzetet.


A Nébih emlékeztett arra, hogy továbbra is hatályban vannak a korábbi madárinfluenza-kitörések miatt bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye vírusmentes területein. Ezen túl az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőző, kötelező tamponvizsgálat.


Csökkenhet a kereslet több baromfihústermékre, miközben nőnek az előállítási költségeik is Magyarországon. A problémák miatt egyes termelők nem tudják finanszírozni a termelést, ezért a szakértő szerint azzal is számolni kell, hogy hiány léphet fel néhány baromfitermékből karácsonyra. Különösen két szárnyas lehet érintett. Számos gazdának kellett felszámolnia a baromfiállományát a madárinfluenza miatt Európa több országában, köztük Magyarországon is az idén. Madarak millióinak a vesztét okozta a vírus a kontinensen.

Szabó Ákos, az ország egyik legnagyobb baromfiágazati szereplője, a Tranzit Csoport (nagyjából 2 millió libát, 9 millió kacsát és 15 millió csirkét nevelnek és dolgoznak fel éves szinten) a vezérigazgatója azt mondta az Agrárszektornak, hogy a madárinfluenza máshogyan érinti a különböző baromfifajokat, ezért más-más, a vírus terjedését megakadályozni hivatott rendelet van érvényben a fajokra Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyékben.

A hatóság most nem az összes baromfira tiltotta meg az új betelepítéseket, hanem csak kifejezetten a víziszárnyasokra. Csirkét és pulykát továbbra is lehet telepíteni, bár tudomásom szerint pulykaállományt is érintett a kór

- nyilatkozta a vezérigazgató.

Hiány léphet fel kacsa- és libatermékekből

A szakember hozzátette, hogy egyik érintett baromfifajnál sem akkorák a szóban forgó állományok, hogy a vírus miatt ellátási problémák léphessenek fel. Azonban ami néhány hónap távlatában – akár már az ünnepi időszakban - hiányt generálhat egyes baromfihús- főleg kacsa- és libatermékekből, az a mostani betelepítési korlát, amivel szintén a vírus terjedését kontrollálják.

Most még nem tudjuk, mekkora kárt fog okozni a madárinfluenza, egyelőre eddig látunk. A hatóság is nagyon rugalmasan követi az eseményeket, ők is azt mondták, hogy amint javulás látszik, a lehető leghamarabb feloldják a telepítési tilalmat. De ha romlik a helyzet, akkor további szigorításokra van szükség. Az nem történhet meg, ami korábban, hogy hónapokra leáll a termelés bizonyos megyékben

– tette hozzá Szabó Ákos.


Ne hagyd ki!