Több pénz jut az agrárium fejlesztésére a jövőben
Forrás: Shutterstock

Érkeznek a vidékfejlesztési források, idén ez a város nyitja a sort

Debreceni élelmiszeripari üzemek kaptak elsőként pályázati forrást fejlesztésre és technológiai korszerűsítésre idén az államtól. Az agrárminiszter szerint azonban folyamatosan bírálják el az ország többi mezőgazdasági pályázatát is.



Jelentős fejlesztések várhatóak Hajdú-Biharban

Támogatási okiratot adott át három helyi élelmiszeripari vállalkozás vezetőjének Nagy István agrárminiszter a debreceni városházán. A politikus az eseményen beszélt a többi, aktuális Hajdú-Bihar megyei, mezőgazdasági pályázatról is – írja a kormány.hu

A megyéből pontosan 34 tender érkezett, több mint 26 milliárd forint értékben. Ezekből négy részesült eddig pozitív elbírálásban. Azok számára mintegy 1,9 milliárd forint támogatási összeget ítéltek meg.

Az agrárminisztertől a támogatásokat az eseményen három debreceni vállalkozás vette át: a Bodogán Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Felföldi Édesipari Kft. és a Hajdúhús 2000 Kft. A három cég nagyjából 700 embert foglalkoztat, árbevételük együttesen meghaladja a 12 milliárd forintot.

Debrecen polgármestere, Papp László pedig arról tájékoztatott, hogy a cívisváros élelmiszerszektora jelenleg mintegy 3700 embernek ad munkát, és közel 150 milliárd forint értékben termel éves szinten.

Ennyi megy vidékfejlesztésre a jövőben

Nagy István az aktuális mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatosan elmondta, hogy országos szinten mintegy 1187 pályázat érkezett 400 milliárd forintot meghaladó összegben, az értékelés folyamatban van. Ezen felül további 400 milliárd fejlesztési forrás kihelyezését tervezi a szaktárca a magyar élelmiszertermelés megerősítése érdekében.

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy az európai uniós forrásokból 17,5-ről 80 százalékra növelték a vidékfejlesztési támogatások arányát. Megháromszorozták a forrásokat, ennek eredményeként a következő években 4265 milliárd forintot lehet vidékfejlesztésre fordítani.

A politikus emellett beszélt a tavalyi évről is. Beszámolt róla, hogy 2021-ben az élelmiszeripari üzemek kisebb léptékű fejlesztéseire 50 milliárd forint, az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére 200 milliárd forint keretösszeggel írtak ki pályázatokat. Előbbiben 200 millió, utóbbiban 5 milliárd forint volt a pályázható összeg felső határa, 50 százalékos támogatási intenzitással.

Korábban írtuk

Az agrárminisztérium számos pályázatáról mi is írtunk. Ősszel több tendert kiírtak például termőföldeken gazdálkodók, borászok vagy takarmánygyártók számára is.

Ne hagyd ki!