bécsi szelet
Fotó: Shutterstock

Támogatás jár a bécsi szeletért? Ki hallott már ilyet?

Alsó-Ausztria (Niederösterreich) vezetősége eléggé kétségbeesetten próbál tenni a bécsi szelet csökkenő népszerűsége ellen. A helyzet szerintük olyan komoly, hogy 10 ezer euróval, közel 4 millió forinttal hajlandóak támogatni azokat a vendéglátóhelyeket, ahol szerepel az étel a menün, írja a Drive.


Alsó-Ausztria vezetése még 2023 októberében jelentette be a „schnitzel-bónuszt”, amire összesen 4 millió eurót, közel 1 milliárd 600 millió forintot különítettek el, de a gyakorlatban csak most kezdték el kiosztani a támogatást.

Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria kormányzója attól tart, hogy a hagyományos ételek csökkenő népszerűsége miatt az emberek hamarosan csak múzeumokban találkozhatnak a bécsi szelettel, ezért szerinte minden támogatást meg kell adni azoknak az éttermeknek, akik elkészítik. A bónuszra emellett azért is szükség van, mert 2000 óta a vendéglátó egységek harmada bezárt a tartományban.

Eddig húsz étterem kapta meg a 10 ezer eurós támogatást, az intézkedés viszont több vendéglátós nemtetszését is kiváltotta. Az osztrák vendéglátós kamara szóvivője szerint a bónusz kifejezetten diszkriminatív, és teljesen indokolatlan, hogy csak a rántott hús után jár: úgy látja, egy öt-hat hagyományos ételből álló listát kéne összeállítani, melynek tételei után járnia kéne a támogatásnak.

A kamara emellett annak is örülne, ha azok az Alsó-Ausztriában működő török, indiai vagy olasz helyek is kapnának a bónuszból, amelyek hagyományos osztrák ételeket is felszolgálnak.

Ne hagyd ki!