A parlament előtt a törvényjavaslat a földadó kivetésének tiltásáról
Fotó: Shutterstock

Benyújtották a javaslatot a földadó kivetésének megtiltásáról

A jogszabály megtiltja a földadó kivetését a polgármestereknek, helyi önkormányzatoknak - jelentette be Nagy István agrárminiszter Gödöllőn, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésén.


A törvényjavaslatot a NAK és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), illetve kormányzati szereplők közösen dolgozták ki és nyújtották be az Országgyűlésnek. A miniszter felidézte: március végén 120 ezer aláírással megerősített petíciót vett át a magyar gazdaszervezetektől, amelyet a MAGOSZ és a NAK indított a földadó eltörléséért, miután Márki-Zay Péter, a baloldal 2022-es közös miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki a helyi gazdákra.

A tárcavezető elmondta: a petíciót ő maga is aláírta, mert nem helyes, hogy földadóval sarcolják meg a háborútól, szankcióktól és történelmi aszálytól sújtott gazdákat. A gazdáknak nem újabb terhekre, hanem támogatásra van szükségük helyi szinten is

- hangsúlyozta.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a köztestület elmúlt tíz évét értékelve arról beszélt, hogy az öt évvel ezelőtt elkészített dokumentumukban a magyar agrárium fejlődését megalapozó konkrét javaslatokat fogalmaztak meg, és az elmúlt években sok területen sikerült jelentős előremozdulást elérni. Példaként hozta a földforgalmi törvény módosítását, a családi gazdaságokról szóló jogszabályt, valamint az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz kapcsolódó magyar társfinanszírozás maximális, 80 százalékos arányúra emelését, az osztatlan közös tulajdon és a generációváltás kapcsán megvalósult változásokat.


Győrffy Balázs beszámolt arról, hogy a NAK az elmúlt hónapokban ismét komplexen megvizsgálta az ágazat helyzetét, és megfogalmazta a hatékonyság, versenyképesség javításához szükséges lépéseket. Az elnök hangoztatta, hogy a szervezet az elmúlt évtized alatt megkerülhetetlen, meghatározó szereplővé vált a magyar gazdaságban, agráriumban.

Ne hagyd ki!