Az aszály elleni védekezés bevált módja az öntözés
Fotó: Shutterstock

Kitolta a minisztérium két sikerpályázat határidejét

Az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, "A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése" és "Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása" című, rendkívül sikeres pályázati felhívásokat ismét meghosszabbította, 2023. október 1-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket - közölte csütörtöki közleményében Nagy István agárminiszter.


Az AM - a szélsőséges időjárási viszonyok, a csapadék egyenetlen eloszlása, és a tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt - továbbra is kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését. A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy a beruházási pályázati kiírás - továbbra is egyebek mellett - tározóterek, új vízkivételei művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez és az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez biztosít támogatási forrást a gazdák számára. Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása című felhívás keretében pedig a meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelepek üzemeltetésére és az új öntözési beruházások előkészítésére lehet pályázni.

A két pályázati lehetőség alapján a termelők együttesen már 50 milliárd forintot meghaladó támogatásban részesültek, a jövőben pedig a KAP stratégiai terv keretei között lehet majd támogatást igényelni öntözésfejlesztésre, amelynek révén további 70 milliárd forintot tervez a szaktárca a területre fordítani.

A kormány célja, hogy az öntözött területek mértéke folyamatosan növekedjen, mert alapvetően öntözéses körülmények között lehet biztonságos termelést folytatni - fogalmazott Nagy István. A pályázati felhívások részletei megtalálhatóak a www.palyazat.gov.hu honlapon - hívta fel a figyelmet a miniszter.

Ne hagyd ki!