Állami támogatást kapnak a kis hentesüzletek
Fotó: Shutterstock

Pénzt kapnak a sarki hentesek, de a parizer nem lesz olcsóbb

A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket - jelentette be közleményében Nagy István agrárminiszter.


Az agrártárca tisztában van a kiskereskedelmet sújtó nehézségekkel, legyen szó akár az energiaköltségek vagy a szankciós infláció hatásairól. A minisztérium éppen ezért folyamatosan vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget nyújthatnak az ágazat szereplőinek - olvasható a közleményben.

Nagy István kitért arra is, hogy az alapvető szolgáltatások mennyiségileg és minőségileg magasabb színvonalú hozzáférhetővé tétele nagyban növeli a kistelepülések népességmegtartó erejét. Ezek között is fontos szerepet játszik az élelmiszerekhez való hozzáférés. Ennek biztosítását szolgálja a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatása, amelynek segítségével sikerülhet megőrizni ezeket az üzleteket a jelenlegi gazdasági kihívások mellett is. Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek. A tárca tervei szerint több, mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár 3 millió forint támogatásban - hangsúlyozta a miniszter.


A miniszter kifejtette, a kis hentesüzletek létrehozhatnak rövid ellátási láncokat, hozzájárulhatnak az élelmezésbiztonság megvalósulásához, fenntartásához és emellett munkát is biztosítanak az ott élőknek.

Ezek a kereskedelmi egységek biztosítják hazánk tradicionális, változatos, térségi ízvilágának és konyhaművészetének fennmaradását is. Egyszersmind ezen üzletek léte a vidék és különösen a kistelepülések népességmegtartó erejének is alapját képezik, így támogatásuk társadalmi és demográfiai szempontból is jelentős

- emelte ki az agrártárca vezetője.

Az elmúlt néhány hónapban 450 forintról 730 forintra (280 forintos emelkedés) változott az élősertés átlagos kilónkénti felvásárlási ára. Emiatt a sertéstartók végre elmondhatták, hogy nem termeltek veszteségesen, hiszen az árbevétel fedezte a költségeiket. Ami előnyös volt a gazdáknak, kevésbé kedvezett a fogyasztóknak, hiszen a felvásárlási árszint megugrása visszaköszönt a kiskereskedelmi árakban. Azonban a teljes drágulás eddig nem érvényesült a boltok polcain. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke elmondta, hogy az elmúlt hetekben is emelkedett a sertéstenyésztők önköltsége, és valószínűsíthető, hogy ezzel sincs vége a költségnövekedésnek. Ez azt is jelenti, hogy ebben a negyedévben tovább növekedhetnek a felvásárlási árak is.


Ne hagyd ki!