A kukorica betakarítása folyamatban van, bár sokfelé már a nyáron lesilózták
Fotó: Shutterstock

Véget ért a történelmi aszály

Az aszály gyakorlatilag megszűnt az országban, az elmúlt 30 nap során nagy területen a 100 mm-t is meghaladta a lehullott csapadék mennyisége, mely sokfelé kétszerese, háromszorosa az átlagnak. A kikelt repcére és az őszi kalászosok vetésére ez nélkülözhetetlen volt.


Későn jött a csapadék, de szerencsére itt van

A kukorica betakarítása folyamatban van, bár sokfelé már a nyáron lesilózták. Nyugaton, délnyugaton, ahol a nyár első felében még aránylag kedvező volt a talajnedvesség, nem annyira rossz a termés, mint a keleti országrészben, ahol nagy területen egyáltalán nem termett semmi. Miskolc térségében többnyire egy-egy cső van a kukoricán, ezek pedig jellemzően rövidek és hiányosan berakódottak. Az elmúlt hetekben érkezett csapadék a kukoricának már nem számított, de az őszi vetésekhez nélkülözhetetlen volt. A frissen elvetett repce már szépen sorol, és az őszi kalászosok későbbi vetéséhez is nagy szükség van a talajok nedvesedésére. A csapadékos időben azonban a gyomok is jelentős növekedésnek indultak, és a gombás megbetegedéseknek is kedvezett a megnövekedett páratartalom – írja a met.hu.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1530 és 1700 foknap között alakulnak, a kukorica beérett, vegetációs időszaka a végéhez közeledik. A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek többnyire 100-130 foknappal haladják meg a sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 120-150 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a hőmérséklet hatására tavalyinál és az ilyenkor szokásosnál körülbelül másfél-két héttel korábban következnek be, ugyanakkor az aszály miatt is lerövidültek a fázisok a kényszerérés miatt.

Így alakult az előző napok időjárása

Az elmúlt hét az ország döntő részén száraz idővel indult, majd szerdán északon esett kevés eső, csütörtökön viszont sokfelé alakult ki heves zápor, zivatar. Pénteken délnyugaton fordult elő jelentős csapadék, majd szombaton egy légörvény érkezett délnyugat felől, mely szinte országos nagy csapadékot hozott.

Az elmúlt öt nap során az ország mintegy felén hullott 20 mm-t meghaladó eső, de keleten nagy területen esett 30-40 mm-t meghaladó mennyiség, sőt délnyugaton helyenként a 100 mm-t is meghaladta a lehullott csapadék. Ezúttal az északnyugati országrészben esett kevesebb. Az elmúlt 10 nap csapadéka is nagyon komoly mennyiséget mutat: főleg keleten és délnyugaton 50 mm-t is meghaladja.

Az augusztus közepe óta lehullott csapadék az ország nagy részén már jóval több, mint a sokéves átlag, főleg a keleti tájakon annak kétszerese, háromszorosa is lehullott. A felszín közeli talajréteg gyakorlatilag az egész országban teljesen telítetté vált, és egyre nagyobb területen jut a középső és mélyebb rétegekbe is a nedvességből. Az aszály szinte mindenhol megszűnt, csak Dunaújváros, Győr és Sopron kis térségében maradt enyhe fokozata.

A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején 22-24 fok között alakult, kedden hajnalban a felhőtlen tájakon jócskán 10 fok alá hűlt a levegő. Szerdán és csütörtökön átmenetileg visszatért a nyár, és – az északkeleti országrész kivételével, ahol szerdán 20 fok sem volt - az ország jelentős részén 25-30 fokig melegedett a levegő. Péntektől jelentős lehűlés kezdődött, az egész nap borús és csapadékos időben helyenként a csúcsérték még a 15 fokot sem érte el.


Ne hagyd ki!